A nemzetközi multik által gyártott PET palackos üdítők felelősek a műanyagszennyezésért és a mértéktelen cukorfogyasztásért, hiszen Magyarországon a teljes forgalom mintegy 95 százalékát ezek a csomagolások teszik ki, írja a Ripost.
Azaz 10 eladott szénsavas üdítőből, kilenc műanyag palackos kiszerelés, amelynek kétharmada 1,75-ös illetve 2 literes változat. Mindez a hatalmas környezetterhelés mellett elképesztő cukorfogyasztáshoz vezet, ami már rövid távon is károsíthatja az egészségünket. A cukros üdítők ilyen mennyiségű fogyasztásától ugyanis tartósan megnő a vércukorszint, az elhízás veszélye és az ezzel kapcsolatos betegségek kockázata. Az OECD jelentése szerint az elhízottak aránya Európán belül a felnőtt lakosság körében, hazánkban a legmagasabb, globálisan pedig a negyedik helyen állunk.
A megoldás nem az, hogy lemondunk a kedvenc ízeinkről, sokkal inkább arra kell figyelni, hogy megtaláljuk a mértéket, és megnézzük az összetevőket. Az elmúlt években több pozitív innováció is érkezett, így a sztíviával és gyümölcscukorral készülő üdítők valós alternatívát jelentenek, ahogy a kisebb kiszerelésű aludobobozok is. Ezek a termékek ugyanis amellett, hogy 100 százalékban, bármennyiszer újrahasznosíthatóak, ízélményben és minőségben is a legmagasabb szintet képviselik. A 250ml-es aludoboz egy pohárnyi mennyiségnek felel meg, amit egyszerre meg lehet inni. Ezáltal nem veszít az élvezeti értékéből, nem ad lehetőséget a szükségtelen túlfogyasztásra és a túlzott cukor bevitelre sem.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.