Aktuális

„Nem megy már együtt” – Vallott Jolly, kilenc év után a munkában is szétválnak útjaik

Bors

2019. november 4. hétfő 07:46

A két énekes végleg külön utakon folytatja majd a munkát.

– A legszebb férfikorba értem! Büszke vagyok a külsőmre, de teszek is érte, sokat sportolok, odafigyelek a táplálkozásra.

Egy színpadi ember tartozik annyival a közönségének, hogy látványban is a maximumot nyújtsa – jelentette ki a Blikknek Jolly.

– Nem megy már együtt... – vallott  Jolly. – Egy művész az érzelmeiből és más emberek érzéseiből kap ihletet. Nem értem ugyan, de érzem, a közönség is két pártra szakadt a szakításunk után. 

Van, aki a pártomat fogja, támogat, hogy legyek boldog Barbarával, mások a szememre hányják, hogy otthagytam a családomat. Egy a lényeg, együtt már nem vagyunk hitelesek a színpadon.

Az eddig leszervezett fellépéseket még teljesítik, aztán vége, külön vállnak a színpadon is.

– Neki is (Suzy) én írtam a dalokat. Én már előtte is Jolly voltam, és nélküle is az maradok – szögezte le az énekes, akinek nagy tervei vannak szólóban is.

– Készül az új lemezem, klipeket álmodom meg, és megkeresett egy televízió műsorgyártással is. Ahogy változott az életem, új energiát és inspirációt kaptam, így már biztos, szólistaként folytatom.

Jolly fiát is segíti a pályán, Szilveszterrel volt egy közös nótájuk, de inkább külön úton folytatják. De Barbarával biztosan nem lesz közös dal.

– Mindenki azt csinálja, amihez ért. Barbarára büszke vagyok, ő másban jó, és ő is új kihívásokkal néz szembe – magyarázta az énekes, aki közös gyermeket még nem tervez a szerelmével, de mint mondja, mindennek eljön az ideje.

Jolly kedvese Budapesten, a XI. kerületben lett nemzetiségi képviselő.

– Édesanyám ukrán, ezért anyanyelvi szinten beszélem a nyelvet. Úgy érzem, hitelesen képviselhetem a nemzeti kisebbséget. Nagyon fontosnak tartom a kultúránk ápolását, a hagyományaink őrzését, amiért tenni is szeretnék – mondta lelkesen a Blikknek Barbara.

További cikkek

Sztrók

Maradandó károsodást szenvedett a sztrókja után M. Richárd

Tragédia

Holtan esett össze az iskolában a hetedikes diák

Ez is érdekelhet

nemzetisport.hu

BL: nem játszhatnak Franciaországban az oltatlan Chelsea- és Real-játékosok

borsonline.hu

A szíven döfött Sándor utolsó szavai: Betörőt fogtam, megszúrtak

travelo.hu

Hihetetlen látvány: havazott a Szaharában

vg.hu

Visszavonulót fújt a forint

feol.hu

Kigyulladt egy szemétledobó Székesfehérváron, 30 embernek kell elhagynia a lépcsőházat

origo.hu

Óriási, érintetlen korallzátonyra bukkantak Tahiti partjainál

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: a szárnyaló Montenegró a horvátokat is elpáholta

vg.hu

Hatékonyabb lehet az omikron ellen a Szputnyik a Pfizernél

szon.hu

Pikáns jelenet - melltartóban táncol Barbi (videó)

vg.hu

Katonákat küldenének Romániába

origo.hu

Már Magyarországon is rendelhető az új Opel Astra, az árától hanyatt fog esni

origo.hu

Fontos határidő jár le ma a gyermeket nevelők adó-visszatérítésénél