Aktuális

Nem csalás, nem ámítás: itt van hét európai látványosság kínai klónja - van Hősök tere is

Bors

2019. november 10. vasárnap 11:30

Ki gondolná, hogy a márkás táskák, ruhák, kiegészítők után épületeket is képesek „meghamisítani” a kínaiak? Pedig így van. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy fogták Európa leghíresebb látványosságait és egyszerűen felépítették maguknak. Megmutatjuk a legélethűebbeket.

1. Hősök tere
A Sanghajtól 23 kilométerre megépült Global Paradise a világ nevezetes épületeit, helyeit, tereit mutatja meg Kínában. A nevezetességeket pontosan leutánozva, 90 százalékos méretarányban építették meg. Több világhírű nevezetesség között a budapesti Hősök tere is helyet kapott. 

2. Tower Bridge
Az eredeti szerkezettel ellentétben a kínainak négy tornya van, nem pedig kettő, és az angollal ellentétben a híd része nem emelhető fel. A kínai példány minden tornya 40 méter magas, míg a Londonban található tornyok 65 méterre emelkednek a Temze fölé.

3. Stonehenge
1993-ban nyitott meg a Peking World Park, amelyben a legendás Stonehenge életnagyságú másolatát is megcsodálhatjuk. Az egyetlen különbség csak az, hogy itt nem ősi kövek, hanem ügyesen díszített cementtömbök lettek kiállítva.

4. Szent Márk tér
Kínának saját Velencéje is van, mesterséges csatornákkal, európai stílusú épületekkel. Az olasz város leghíresebb terét, harangtornyát és a Dozse-palotát pedig hajszálpontosan lemásolták, ami nagyjából 600 millió dollárba került.

5. Eiffel-torony 
A Tientucseng lakópark Hangcsou külvárosában, Csöcsiangban található. A lakópark építése még 2007-ben kezdődött és valódi különlegességét az adja, hogy a park közepére az Eiffel-torony 108 méter magas másolatát húzták fel.

6. Kreml
Hszincseng városban található Kína egyik első magán oktatási intézménye, a SIAS Egyetem. A hatalmas komplexumban több mint 30 különálló épület van. Az iskola mellett egy hatalmas diákszálló áll, amely megszólalásig hasonlít a moszkvai Kremlre.

7. Holland város
A kínai kerület 108 millió dollárból épült és a hagyományos holland építészetet testesíti meg. Számos épület és műemlék hajszálpontos mása a holland változaténak: a De Bijenkorf üzlet épületét, de még az Amszterdami Tengerészeti Múzeumot is az utolsó tégláig lemásolták.

További cikkek

Világűr

Veszélyben vagyunk? Januárban még nyolc aszteroida közelíti meg a Földet

Ez is érdekelhet

nemzetisport.hu

Videó: Csercseszov debütálása, avagy így kapott ki a Fradi a DAC-tól

888.hu

Az idióták úgy látják, Karácsony nyaka körül szorulhat a hurok

she.life.hu

A Kulcsár Edina-ügy margójára: Mikor „illik” szakítás után újra szerelembe esni?

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor évértékelővel indíthatja el a kormánypárti kampányt

szon.hu

Mikrohullámú sütő égett egy nyíregyházi lakásban

origo.hu

Nem vált dizájnt a következő Apple iPad

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: az EHF-elnök levélben dicsérte a magyar szervezést

origo.hu

Újabb adóügyi sikert ért el Magyarország Brüsszelben

mandiner.hu

Márki-Zay Indiába küldené szemműtétre a magyarokat (videó)

mandiner.hu

Vitézy Dávid helyretette Karácsonyt villamosügyben

vg.hu

Síbalesetben elhunyt a César-díjas francia színész

origo.hu

Ezek voltak Gaspard Ulliel legjobb filmjei - képgaléria