Mozogjon a cukorbaj ellen!

Mozogjon a cukorbaj ellen!

diabétesz
PUBLIKÁLÁS: 2019. november 13. 12:30
Bors

Idén még több ingyenes gyerekprogrammal várja a családokat az Egy Csepp Figyelem Alapítvány most vasárnap 10 és 18 óra között Budapesten, a Millenáris B épületében. Fellép többek között Gáspár Laci, a Kicsi Gesztenye Klub, Kocsis Tibor, a Kolompos, és Erős Antónia vezetésével interaktív Egészségtalkshow-ban vesznek részt hírességek. 

A Nemzetközi Diabétesz Világnaphoz kapcsolódva Antónia és a budapesti dán nagykövet, Kirsten Geelan vezetésével 15 órakor indul a hagyományos Diabétesz Séta. Ezzel az Egy Csepp Figyelem Alapítvány arra hívja fel a figyelmet, hogy napi harminc perc mozgással sokat tehetünk a 2-es típusú diabétesz megelőzéséért és a szövődmények kialakulásának elkerüléséért, késleltetéséért. Valamint  hogy a sport a cukorbetegek számára az életminőség jelentős javulását, a jobb vércukorértékeket jelentheti. A sétán számos, az ország több pontjáról érkező diabéteszklub vesz részt, de bárki csatlakozhat. Idén ugyanakkor a környezettudatosság jegyében a résztvevők nem engednek fel héliumos léggömböket.

Lesznek ingyenes szűrések is, diabetológiai és dietetikai tanácsadás, valamint meg lehet kóstolni – a készlet erejéig – Magyarország cukormentes tortáját is.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.