Mécsesek és plüssmacik sorakoznak a kunszentmártoni ház előtt, ahol a 32 éves T. Júlia brutálisan végzett hároméves kisfiával, Petikével. Mint a Bors megírta: Júlia pénteken délután szíven szúrta kisfiát. A helybeliek megdöbbentek, ugyanis a jó körülmények között élő családot mindenki szerette, az apa, B. Péter és Júlia imádták Petikét és ötéves nővérét.
Mint a Borsnak több környékbeli elmondta: Peti halála előtt egy nappal látták, hogy az addig nyugodt nőnek ismert Júlia furcsán viselkedik.
– Ugyan nem emelt rá kezet, de a nyílt utcán rángatta Petikét, hangosan beszélt vele. Pedig nyugodt, mosolygós kisfiú volt, nem hisztériázott – elevenítette fel egy helybeli. Kiderült: a gyilkosság idején Peti édesapja nem volt otthon, a nagymamája volt a házban, ő volt az, aki átszaladt a vérbe fagyott kisfiúval a házzal szemközti kocsmába.
– Sírva rohant be, segítségért könyörgött – mesélte egy férfi, aki akkor éppen a vendéglátóhelyen ült.
Péter ekkor ért haza kislányával, akit az óvodából hozott haza. A döbbent férfi vélhetően azonnal tudta, hogy szörnyűség történt. Berohant a feleségéhez, aki sóbálványként állt egy helyben. Többek szerint a nő depressziós lehetett, erre azonban csak szakértői vélemények adnak majd választ. Mint megtudtuk, Júliát egyelőre nem vitték el vizsgálatra az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe. Az ügyészség a Borssal azt közölte, T. Júlia letartóztatásáról a mai napon döntenek, kiderül, hogy a rácsok mögé, vagy intézetbe kerül majd.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.