Valósággal elárasztotta az internetet egy páros videója, melyben ugyanazt a feladatot próbálják mindketten végrehajtani. A szék-kihívás lényege, hogy a faltól számított pontosan két lépés távolságból 90 fokban lehajolunk, fejünket a falnak támasztjuk, majd felemelünk egy széket és felállunk.
A páros videójában a nőnek hiba nélkül sikerült megoldani a feladatot, ám kedvese egyszerűen képtelen volt rá. Az internet népének sem kellett több: férfiak és nők egyaránt elkezdtek otthon székeket emelgetni, és videóra is vették próbálkozásaikat. Az eredmény a legtöbb esetben megdöbbentő volt, ugyanis miközben a nők gond nélkül felálltak a székkel, a férfiaknak nem sikerült.
Az eset annyira felkavarta a közösségi médiát, hogy azóta is sokan magyarázat után kutatnak. Egy amerikai tudós, Jeremy Johnson is végignézett néhány szék-kihívásos videót, mire meglepő megoldást ismertetett:
– Érdekes megfigyelni, hogy rengeteg nő teljesíti a feladatot, miközben a legtöbb férfi képtelen rá. Hogy miért? A tömegeloszlás és a súlypont felelős érte. A nőknél jellemzően csípőtájékra nehezedik a legnagyobb tömeg, míg a férfiaknál ez jóval feljebb helyezkedik. Így tehát a legtöbb nő súlyuk nagy részét a lábuk felett viseli, a férfiak azonban a szék felett, ezért nehezebb számukra a szék megemelése ebben a pozícióban – magyarázta Johnson.
A Cambridge-i Egyetem egyik professzora, Brian Ford azonban azt mondja, a lábfejek mérete a titok.
– Igaz, hogy a nők súlypontja néhány centiméterrel lejjebb helyezkedik a férfiakénál, de erre a trükkre nem ez a magyarázat. A férfiak lábfeje hosszabb, mint a nőké, ezért a két lépés távolság egy férfinak nagyjából 60 centiméter, míg egy nő számára csupán 50 körül lesz. Ez azt jelenti, hogy a férfiak távolabb állnak a faltól, ezért inkább előre dőlnek, míg mivel a nők közelebb helyezkednek a falhoz, ők hátra dőlnek – így egyszerűbb az emelés is – részletezte Ford.
Létezik persze olyan felvétel is, melyen a férfi gond nélkül felemeli a széket, a nő pedig nem képes rá. Bármi is a rejtély megoldása, egészen elképesztő, hogy ugyanazon gyakorlatot férfi és nő eltérően képes végrehajtani.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.