Aktuális

Halállal fenyegette udvarlója a rendőrnőt

Bors

Létrehozva: 2019.11.27.

Egy rendőrnő volt az álma annak a 26 éves férfinak, akit végül választottja zaklatása és halálos fenyegetése miatt csuktak le a napokban. Sándor egy bírságolás közben szeretett bele a csinos egyenruhásba.

Forrás: shutterstock

Tényleg az élet írja a legkülönösebb forgatókönyveket. Ki gondolná, hogy egy ötezer forintos bírság nem éktelen haragot, hanem éppen ellenkezőleg, leküzdhetetlen vonzalmat éb­reszt a megbüntetett férfi lel­kében.

A bíróság múlt pénteken rendelte el egy Baranya megyei kisvárosban élő férfi letartóztatását, akivel éppen ez történt. A rendőrség közleménye szerint Sándor október 20-án bántalmazással fenyegette a nőt, másnap késő este pedig megjelent a házánál, és azt ordította, hogy az asszonyt és párját is halálra késeli.

A fenyegetése nagyon is komolyan vehető volt, hiszen amikor kiértek a rendőrök, találtak nála egy jókora kést. Kiderült, hogy a rendőrnő kocsijának kerekét is ő szúrta ki. A zaklató november 15-én egy közösségi oldalon keresztül tovább fenyegette hódolata tárgyát, sőt annak édesapját is. Sándor ellen zaklatás miatt nyomoz a rendőrség.

A Bors a helyszínre látogatva megtudta, hogy az áldozat 2013 és 2018 között járőrként több alkalommal intézkedett Sándorral szemben. Ő azonban belezúgott a törvény őrébe, a férfi az ismerősei előtt sem titkolta érzelmeit. Ám a rendőrnő elköltözött a településről – tán épp Sándor erőszakos közeledése miatt –, és ez feldühítette a kikosarazott udvarlót.

Sándor többeknek is hangoztatta, hogy szerelmes a rendőrnőbe, mióta évekkel ezelőtt megbírságolta őt ötezer forintra. Azt is mondta, hogy bármire képes lenne érte. Rendkívül szomorúan fogadta a hírt, hogy a nő már nem dolgozik a településen, állítólag elkeseredettségében még sírva is fakadt – me­sélte a Borsnak a férfi egyik ismerőse.

Úgy tudjuk, a gyanúsított a rendőrnő felkeresését azzal ma­gyarázta, hogy ő csak szerette volna, ha az asszony visszaköltözik a településre. Ezt pedig nem tartja bűncselekménynek.

– Sándor büntetett előéletű, állandó lakcímmel, sőt munkahellyel sem rendelkezik. Érthetetlen, hogy pont egy rendőrnőhöz vonzódott – tette hozzá az ismerőse.

A helyi autószerelőnél el­mondták, a nő kilyuggatott gu­miját nem tudták helyrehozni, hatalmas vágás éktelenkedett rajta, egy újat kellett berakni helyette.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090634_auto_resized.png
origo.hu

Nagy az aggodalom Szilágyi Áron drámai sérülése miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711717812
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075050_auto_resized.jpg
ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711717812
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089365_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711717812
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét