Aktuális

Férfiak százait gyűjtötte be Instagramról a szexmániás nő

Bors

Létrehozva: 2019.11.04.

Heti két-három férfivel osztotta meg az ágyát Laurie Jade Woodruff, amikor a legkevésbé bírt a szexfüggőségével. Woodruff az Instagramot hibáztatja ezért, ami szerinte olyan volt, mint valami drog, és folyamatosan ellátta férfiakkal.

Ehhez mindössze egy-két kihívó képre volt szüksége, és máris befutottak a dicséretek és beérkezett néhány disznóbb privát üzenet is.

- Az Instagram egy játszótér tele kihívással és csábítással - mondja Woodruff, akinek tehát semmilyen randiappra nem volt szüksége, hogy kiélje a függőségét.

- Amikor a legkeményebben rá voltam állva a szexre, őrülten vágytam arra, hogy idegenekkel aludjak, és a közösségi média ezt félelmetesen egyszerűvé is tette számomra - magyarázza.

- Manapság már nem kell bárokba járni, és nincs szükség fizetős randiappokra is, az Instagramon egy perc alatt találtam magamnak férfit, ráadásul az otthon kényelméből. 

Azóta Woodruff is rájött, milyen veszélynek tette ki magát. Az utolsó figyelmeztetést egy olyan férfi jelentette számára, aki bár a randin végig kedves és lovagias volt, az ágyban megváltozott, és kegyetlenül bánt vele.

A végső lökést pedig, hogy felhagyjon az életmódjával, az adta, amikor rájött, mekkora hülye, hogy a kisbabájával a kezében (aki egyébként 2017 júniusában született) is ugyanúgy vadászik a férfiakra. Akkor eldöntötte, hogy változásra van szüksége.

Akkor megfogadta, hogy nem kezd több férfival.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193821_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: Kiderült mikor lép be a háborúba a NATO

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715037312
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192996_auto_resized.jpg
life.hu

Az Asunta-ügy mindenkit sokkol: máig nem tudni, miért kellett meghalnia a 13 éves kislánynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715037312
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188271_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715037312
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715037312
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?