Az őszi borongós időben sokszor mondogatjuk magunkra, hogy depressziósak vagyunk, ám jellemzően ez az állapot néhány napon belül elmúlik. Aggódnunk akkor kell, ha hosszabb idő után sem tudunk kimozdulni a letargiából.
A depresszió, mint betegség felderítése és kezelése klinikai szakpszichológus vagy pszichiáter szakorvos feladata
– figyelmeztet Stoll Dániel, a Budai Egészségközpont pszichológusa.
Ha azt veszi észre, hogy tartósan letört, közönyös, képtelen tiszta fejjel gondolkodni – emiatt romlik a problémamegoldó képessége is –, könnyen sejtheti, hogy valami nincs rendben. Depresszióra utaló tünet lehet az is, ha túlságosan aggódik a jövője miatt, tehetetlenség és reménytelenség fogja el, kisebbrendűségi érzés, önbizalomhiány is fellép. Még az sem ritka, hogy állandó bűntudat jelenik meg valami miatt, az ember elveszíti az időérzékét is, a legrosszabb pedig, ha foglalkoztatja a halál gondolata. Szélsőséges esetben fóbia és kényszerbetegség is kialakulhat ebből a negatív állapotból.
Hogy hogyan segíthetünk magunkon? Enyhébb formáknál is érdemes szakember véleményét kérni, erősebb tünetek esetén ugyanis gyógyszeres támogatás is kell.
Ám néhány egyszerű trükkel átlendíthetjük magunkat ezen az időszakon: ha csörög a vekker, ne hagyjuk, hogy visszahúzzon az ágy! Egy egészséges, finom reggeli megadja a napi szükséges energiát. Aki sportol, annak javasolt beiktatni a mozgást még munka előttre, délutánra ugyanis már úrrá lehet rajtunk a fáradtság.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.