A Dalfutár szállítja a Sziget himnuszát

A Dalfutár szállítja a Sziget himnuszát

sziget
PUBLIKÁLÁS: 2019. november 18. 13:19
Bors

November 18-án indul Hajós András, a legnagyobb videómegosztón nagy sikerrel futó, Dalfutár című műsorának harmadik évada, mely ezúttal a 2020-as Sziget himnuszának megírása körül forog.

A dalfutár alapkoncepciója, hogy négy alkotó egymásról nem tudva, egymástól független dolgoznak egy dalon, majd összejőve együtt finomítanak a produkción. Ezúttal négy csapat, 4x4 alkotó dolgozik majd egy-egy Sziget “dalon”, s mostantól januárig születik majd négy mű, melyek egyike lesz a 2020-as Sziget himnusza.

A műsort az alábbi csatornán lehet majd nézni. 

Kádár Tamás, a Sziget főszervezője elmondta, hogy mostanra mindenki számára egyértelmű, hogy a Sziget úgy tud valódi nemzetközi fesztivál lenni Európában, hogy a magyarok adják a közönség több mint felét. Ez 2019-ben 120 ezer magyar látogatót jelentett, ami nagyon komoly szám, ha belegondolunk, és ennek mi nagyon örülünk – tette hozzá Kádár.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.