A jelentkezők korelnöke Blum József, aki elmúlt már hetven, még ötven évvel ezelőtt nyerte a Magyar Rádió bemutatóműsorát, a Made in Hungaryt. A Visszatérek én című dalt írta, amit Korda György énekelt, és most – mint a Borsnak elmondta, az elveivel szemben – versenyzőként tért vissza.
2016-ban itt volt a jubiláló koncertje a Vízi cirkusszal Vincze Lillának is. Ezt a versenydalát a 2021-ben megjelenő lemezére szánta, de a Borssal megosztotta: örül, hogy ebből itt mutathat be előzetest.
Hogy mit jelent a cirkusz a KFT Bornai Tiborjának, arra tréfás választ adott. Számára Somló Tamás képviselte a cirkuszt, ám „Otthon is sokszor tette fel édesanyám a kérdését, amikor a húgommal veszekedtünk, hogy mi ez a cirkusz”. A zenész megírta a gondolatait egy dalban.
Szomor György a zsűriben foglal majd helyet, de csak azért, mert előbb kérték fel a feladatra, minthogy megírhatta volna a versenyszámát, ugyanis az is felmerült benne.
Molnár György, az Omegából szintén zsűritag lesz. Mint elmondta, tőle nem idegen a cirkusz világa, hiszen három évig Somló Tamás osztálytársa volt az artistaképző iskolában.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.