Aktuális

Újabb kommunikációs díjat zsebelt be a BvOP

Címkék
rendőrség

Bors

Létrehozva: 2019.10.10.

A 2018-as „Év Honlapja” online kommunikációs elismerés után, idén az RGB – Kreatív Design Award különdíját vitte el a BvOP a megújult Börtönújság kiadványával.

Tavaly az Év Honlapja pályázaton a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága az akkor elindított új szervezeti honlapjával, a bv.gov.hu-val nyert díjat, most az RGB – Kreatív Design Award marketingkommunikációs megmérettetésén hozták el a „Print” kategória „Előremutató társadalmi törekvés” különdíját. A verseny célja az volt, hogy megtalálják és díjazzák Magyarország legkreatívabb módon kivitelezett kommunikációs és marketingcélú designmegoldásait.

A korábbi online, illetve a mostani print kategóriájú díj azért is jelentős eredmény, mert a rendvédelmi kommunikáció képviselői korábban még soha sem részesültek ilyen, a kommunikációs szakma által megítélt szakmai elismerésekben – olvasható a közleményükben.

Az 1898-ban alapított Börtönújság a hazai büntetés-végrehajtási intézetekben büntetésüket töltőknek készülő és kéthavonta digitálisan és nyomtatásban is megjelenő folyóirat. Az újságot elsősorban bűnmegelőzési, reintegrációs célok mentén szerkesztik, tartalmának előállításában az elítéltek is részt vesznek, mivel fontos szempont, hogy a fogvatartottak még inkább magukénak érezzék a kiadványt.

Az újság fontos szerepet játszik a motivációban, a pozitív példák megismertetésében, de a börtönök mindennapjainak bemutatása mellett beszámolunk a büntetés-végrehajtási intézetekben zajló programokról, képzésekről, jóvátételi kezdeményezésekről is.

A Börtönújság szerkesztéséről és nyomtatásáról a BvOP Kommunikációs Főosztály – a benyújtott pályázat részeként - készített egy rövidfilmet:

A Börtönújság online számai itt érhetők el.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17198199_auto_resized.jpg
origo.hu

Oroszország világháborús üzenetet küldött a briteknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27870_resized.jpg?avcount=1715112611
origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197410_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Schiffer András nyíltan közölte, hogy kit támogat Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194484_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195990_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarországot gúnyolják és kritizálják, de egy fontos tényről megfeledkeznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715112611
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194610_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megható lépésre szánta el magát Károly király, ezt nem láttuk jönni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715112611
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715112611
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715112611
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/sP0HBy05CF5JJVI_lzNHpdu9sB2Z_oiHc0fvRgyBhCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIxMjNlZDIzNjVkNzRjY2Y5NWM3M2UzZjlmNjhjM2Fj.jpg
Daganat

Rettenetes hírt kapott a mindkét szemétől megfosztott kemecsei édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos