Tarlós: Soha nem látott ütemben fejlődik Budapest

Tarlós: Soha nem látott ütemben fejlődik Budapest

közélet
PUBLIKÁLÁS: 2019. október 08. 15:55
Soha nem látott ütemben fejlődik Budapest, a magyar gazdaság motorja a főváros gazdaságstratégiájának elfogadása óta – mondta Tarlós István főpolgármester kedden a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) 74. ünnepi küldöttgyűlésén, éves díjátadó rendezvényén.
Bors

A főpolgármester kiemelte, hogy 2015-ben fogadták el a főváros gazdaságélénkítő és munkahely teremtési stratégiáját, amelyben célként fogalmazódott meg az, hogy Budapest 2030-ra Közép-Európa vezető gazdasági térsége legyen.

Tarlós István szerint az általános gazdasági fellendülés aligha tagadható a stratégia elfogadása óta eltelt időszakban, ezt adatokkal is alátámasztotta: 2010-ben sem Magyarországon, sem Budapesten nem volt GDP-növekedés (bruttó hazai termék), míg 2019 második negyedévében a magyar növekedés Európában az egyik legmagasabb, 5,1 százalék, és Budapesten termelik meg a magyar GDP mintegy 37 százalékát.

Hozzátette: 2010 júniusában a statisztikai adatok szerint 713 ezer budapesti lakos dolgozott, idén júniusban pedig 127 ezerrel több, 840 ezer.

(Ripost)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.