Egyre dagad a botrány az új Joker-film körül. A film két pártra szakította a kritikusokat: van, aki szerint mestermű, más gyenge koppintásnak érzi. A nézők azonban egyértelműen letették a voksukat a maskarás pszichopata mellett: három nap alatt világszerte több mint 80 milliárd forintért váltottak jegyet az alkotásra, és elemzők szerint a produkció összbevétele legalább 200–250 milliárd forint körül várható, ami négyszeres profitot jelent az alkotóknak.
Ezt aligha befolyásolja, hogy sok civil szervezet is felszólalt a film ellen, mert annyira hitelesen mutatja be két órában a megőrülés folyamatát, hogy káros lehet a labilis idegzetű nézőkre, és fokozhatja a szélsőséges viselkedésminták terjedését, vagyis egyszerűen fogalmazva: pszichopatákat nevelhet.
Ez az aggály elsősorban azért merülhet fel, mert az Oscar-jelölt Joaquín Phoenix döbbenetes hitelességgel alakítja a szerepét. Sokak szerint igazi kibírhatatlan, hisztériás sztárként viselkedett a forgatáson, még a kétszeres Oscar-díjas Robert DeNiro is kiborult rapszodikus kollégájától, aki nem akart olvasópróbát tartani.
– Mond meg neki, hogy ő színész, és meg kell jelennie! Szeretném hallani a komplett filmet, együtt beülünk egy terembe, és felolvassuk! – követelte DeNiro a rendezőtől, aki két tűz közé került, mivel Joaquin közölte vele: kizárt, hogy olvasópróbára menjen – mesélte Todd Phillips a Vanity Fairnek adott interjúban.
Állítólag a színész amúgy is gyenge idegrendszerét megviselte a több hónapos forgatás és a mostani kampánykörút. Többen aggódnak érte attól tartva, hogy Phoenix hasonló sorsra jut, mint tizenkét évvel ezelőtt a Sötét lovag című film forgatásán Heath Ledger, aki szintén Jokert alakította.
A forgatás után álmatlanság és hallucinációk gyötörték, majd még a film bemutatója előtt, mindössze huszonnyolc évesen véletlen gyógyszer-túladagolásban hunyt el az alakításáért posztumusz Oscarral díjazott sztár.
Pedofilnak is pénzt hoz Joker
Nagy-Britanniában komoly felháborodást keltett, hogy a filmben elhangzik a rocksztár, Gary Glitter egyik dala is, akit 2015-ben tizenhat évre börtönbe zártak három kiskorú lány megrontásáért. Bár az 1972-es Rock and Roll Part 2 című dal csak rövidebb ideig hallható a filmben, a hajdani rocksztár még a rácsok mögül is vagyonokat kaszál.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.