Adrian Paskin éppen egy birminghami bárból vitte haza a barátnőjét, az egygyermekes Sarah Handley-t, amikor ittasan belerohant egy téglakerítésbe autójával. Mivel nem akarta vállalni a felelősséget a balesetért, inkább otthagyta a nőt meghalni és elszaladt.
A 35 éves férfit a tragédia előtt megállították a rendőrök, mert gyanús volt nekik, ahogyan vezetet. Az igazoltatás során kiderült, hogy se biztosítása, se jogosítványa nem volt, ráadásul szervezetében négyszer annyi alkohol volt, mint amit a brit törvények megengednek. Ekkor a részeg férfi a menekülést választotta, és rátaposott a gázra, de nem jutott messzire. Az autósüldözés során száz kilométer per órás sebességgel csapódtak egy kerítésbe. A balesetben az ittas sofőrnek nem esett baja, ám Handley súlyos fejsérülést szenvedett.
Paskin, hogy mentse az irháját, otthagyta meghalni a nőt a kocsiban. A nyomozás szerint ugyan nem biztos, hogy akkor meg tudták volna menteni az anya életét, ha a sofőr segít rajta, de jóval nagyobb esélye lett volna a túlélésre.
Végül a rendőrség elfogta a férfit, akire 12 év börtönbüntetést szabott ki a bíróság.
Paskin azzal védekezett, hogy Handley miatt történt a baleset, mert ő kérte, hogy ne álljon meg autójával.
(via)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.