Önvédelmi kisokos: Így kerülheti el a gyerek a verést

Önvédelmi kisokos: Így kerülheti el a gyerek a verést

gyerekbántalmazás
PUBLIKÁLÁS: 2019. október 20. 22:00
Hajhúzás, gúnyolás, kiközösítés – ezek mind megjelennek az általános iskolában. Ahhoz, hogy ezek a dolgok ne durvuljanak el, a gyerekeknek meg kell tanulniuk kezelni bizonyos szituációkat.
Zs.V. 

Figyelje a jeleket!

A kisebb-nagyobb konfliktusok hozzátartoznak a közösségi élethez, azonban a fizikai bántalmazás már nem. Pedig sajnos egyre több helyről lehet hallani, hogy az általános iskolában is bántják a gyerekeket.

A kiközösítés és a szóbeli bántalmazás mellett a fizikai is sokszor megjelenik, ami ellen sok esetben a szülők nem tudnak mit tenni. Előfordul olyan is, hogy a gyerek nem meri otthon elmondani, hogy bántják, mivel fél, hogy akkor még még inkább céltáblává válik. 

Akkor is fel lehet ismerni a jeleket, ha a gyerek nem mondja el, hogy van, aki bántja! Ha otthon furcsán viselkedik, nem szeret beszélni az iskolában történtek­ről, és minden reggel frusztráltan, félve in­dul el otthonról, akkor ezek intő jelek le­hetnek arra, hogy a gyereket valamilyen bán­talmazás éri az iskolában.

Ebben az esetben arról kell meggyőzni a fiatalt, hogy nem fogja bántódás érni, ha elmondja, hogy ki és mit csinál vele. Azonban kénysze­ríteni nem szabad arra, hogy beszéljen, hagyja, hogy magától nyíljon meg, és me­sélje el, hogy mi történik vele az iskolában.

Erős lélek kell

Ahhoz, hogy a gyerek meg tudja védeni magát, a szülőnek is sokat kell tennie. Kovács Ildikó önvédelmi szakértő szerint  ha a gyerek magabiztos, határozott, akkor könnyebben meg tudja védeni magát a támadásokkal szemben. 

– A magabiztosság erősítése elsősorban a szülők feladata, hiszen ők tudják, melyek azok a tulajdonságok, amelyekben már kiemelkedő a gyermekük. A gyermekünknek meg kell tanulnia jelezni azt, hogy ha a vicceskedő macerálások már nem tetszenek neki.

Ezt megteheti egy határozott testtartással, egy bátrabb eltolással, valamint verbális kommunikációval – magyarázta Kovács Ildikó. Folyosói viták eldurvulásának kezelése viszont már bizonyos mértékű önvédelmi ismereteket is igényelhetnek, hiszen ha a gyermeket odaszorítják a falhoz  vagy lekerül a földre, csak megfelelő technikai tudással tud onnan kiszabadulni.

Hormonok játéka

Az egyedül közlekedő iskolások jó, ha mindig ugyanazon a bejáratott útvonalon járnak az iskola a különórák és az otthon között. Érdemes megfigyelni, hogy ezeken az útvonalakon milyen pontok vannak, ahol gyermekünk segítséget tud kérni – legyen az egy üzlet, orvosi rendelő.

Fontos azonban, hogy minden pillanatban érzékeljék a környezetüket, így tanítsuk meg nekik, hogy közlekedés során ne húzzák a fejükbe a kapucnit, ne hallgassanak zenét fülhallgatóval, és ne nyomkodják folyamatosan a telefonjukat.

– A kiskamaszoknál a túlterheltség, a hormonális változások gyakran járnak feszültséggel, melynek levezetésében segítségre szorulnak. Számukra tökéletes választás lehet az önvédelmi edzés. Ennek során ugyanis nemcsak a felesleges energiái­kat és fe­szült­sé­­ge­i­ket tudják levezetni, hanem hasznos is­me­retekre, tu­dásra is szert tehetnek – ma­gya­rázta az önvédelmi szakértő.

A fiúk nemegyszer úgy fejezik ki tetszésüket, hogy piszkálják a lányokat, például hajhúzással. Elengedhetetlen azonban, hogy a lányok már egész fiatalon megtanuljanak ilyen helyzetekben nemet mondani, hogy ki tudják jelölni a határaikat. Ez a szülők és a pedagógusok által tanítható, ahogy az is, hogy a másik fél megtanulja ezt elfogadni és tiszteletben tartani.  

Riasztó számok

Tíz diákból egyet hetente többször is bántalmaznak az iskolában a kortársai vagy a tanárai – derült ki 2018-ban az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet tanulmányából. Az eredmények alapján a diákok kisebb része, mindössze minden harmadik nem élt még át iskolai erőszakot. 36,7 százalékukat egyszer-kétszer, 16 százalékukat néhányszor bántalmazzák az iskolában. Az 5–8. osztályos diákok kétharmadát bántalmazták már fizikailag, verbálisan vagy virtuálisan az iskolában, a legnagyobb eséllyel a visszahúzódó, magányos gyerekek válnak áldozattá.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.