Magyarország a Nyugat és Oroszország együttműködésében érdekelt

Magyarország a Nyugat és Oroszország együttműködésében érdekelt

közélet
PUBLIKÁLÁS: 2019. október 30. 16:10
Magyarország abban érdekelt, hogy a Nyugat és Oroszország közötti együttműködés minél inkább javuljon – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, miután szerdán Budapesten tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
Bors

Orbán Viktor a közös sajtótájékoztatón azt mondta: ha Európa nyugati és keleti fele, ha a NATO és Oroszország közötti kapcsolatok jók, akkor azzal Magyarország is nyer.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy hosszú évekre visszanyúlik az a gyakorlat, amely szerint minden évben tartanak egy magyar-orosz magas szintű találkozót a kétoldalú kapcsolatok állásának áttekintésére. Azóta voltak sikeresebb és kevésbé sikeres évek, volt, amikor „tyúklépésnyit”, volt, amikor „hétmérföldes csizmával” haladtak előre – mondta, hangsúlyozva, hogy az előző év az utóbbi kategóriába tartozik.

Egyetlen ország sem tudja megváltoztatni a házszámát

A kormányfő a gazdasági együttműködésről szólva kiemelte: az Oroszországgal szembeni szankciók bevezetése óta 2018 volt az első év, amikor a magyar-orosz kereskedelmi forgalom ismét nőtt, meghaladta a 6 milliárd dollárt.

Magyarország szándéka, hogy próbáljon megegyezni oroszországi beruházásokról, tőkebefektetésekről, valamint hogy legyenek olyan exportképes termékei, amelyeket az orosz piac befogad – közölte, megjegyezve, hogy Magyarországnak már vannak húsipari, állategészségügyi, gyógyászati és gyógyszeripari beruházásai Oroszországban.

A magyar-orosz politikai együttműködésre is kitért Orbán Viktor, úgy fogalmazva: egyetlen ország sem tudja megváltoztatni a „házszámát”, minden ország ott van, ahová a Jóisten teremtette, márpedig Magyarország egy Moszkva-Berlin-Isztambul háromszögben éli az életét, a magyar politika célja pedig az, hogy minden nagyhatalom érdekelt legyen a sikerében, de különösen azok, amelyek regionális szempontból döntő befolyást gyakorolnak az életére.

Ebbe illeszkedik a magyar-orosz együttműködés is, mert noha Magyarország természetesen a NATO-nak és az EU-nak is tagja, és az is marad, ez nem zárja ki bizonyos kérdésekben a politikai együttműködést Oroszországgal – közölte.

Határvédelemre kényszerül Magyarország

Ennek kiemelt területei között említette a keresztény közösségek védelmét szerte a világban, valamint a migrációt, ugyanis – mondta – mindkét ország ismeri az abban rejlő veszedelmeket. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte: a balkáni útvonalon, Törökország és Magyarország között ma is 96 ezer migráns tartózkodik, akik észak felé mozognak, ez pedig aggodalommal tölti el és határvédelemre kényszeríti Magyarországot.

A kormányfő hozzátette: a Közel-Kelet stabilitása ügyében is van politikai együttműködés Magyarország és Oroszország között. Ha a közel-keleti térség destabilizálódik, akkor onnan növekvő számban érkeznek migránsok Európa felé, ezért Magyarország abban érdekelt, hogy a Közel-Keleten, Szíriában minél inkább katonai és politikai stabilitás legyen – mondta.

Megemlítette, hogy az együttműködés az Irakban élő kurdokra is kiterjed, mert az erbíli kurd kormányzatot Magyarország katonai kiképzéssel, katonákkal és pénzügyileg is támogatja.

Mielőbbi érdemi tárgyalásra törekszünk Ukrajnával

Arra a felvetésre, hogy Magyarország megvétózta a NATO nagyköveteinek közös, Ukrajnával foglalkozó nyilatkozatát, Orbán Viktor azt felelte: a vita arról szól, hogy mit kezdjenek azzal a helyzettel, miszerint a kárpátaljai magyar kisebbség diszkriminációt szenved el és fenyegetettségben él. A magyar fél javaslata az volt, hogy ha már elfogadnak egy ilyen dokumentumot, legalább annyit érjenek el, hogy abban az ukránok vállalják a Velencei Bizottság indítványainak elfogadását – közölte, kijelentve: ha ez nincs benne a dokumentumban, Magyarország nem tudja aláírni, mert az olyan lenne, mintha feladná a kárpátaljai magyarokat megillető európai jogokat.

Reményét fejezte ki egyúttal, hogy a kárpátaljai magyarok helyzete javulni fog az új ukrán vezetéssel, amellyel törekszik egy mielőbbi érdemi tárgyalásra.

Azt is nyomatékosította: amikor Magyarország megfogalmazza az Ukrajnával kapcsolatos álláspontját, nem Oroszország miatt vagy Oroszországra tekintettel teszi ezt, hanem a magyar nemzeti érdekekből kiindulva.

Magyarország ma energiaszempontból is szuverén ország

A Török Áramlathoz való magyar csatlakozást firtató kérdésre a miniszterelnök azt válaszolta: Magyarország nemcsak az energiabeszerzésben, hanem a tranzitországokat illetően is szeretne szuverén lenni, ezért ha Magyarországra Oroszországból csak Ukrajnán keresztül jöhet gáz, az a magyar szuverenitás szempontjából rossz. Ezért a Török Áramlat „egy preferencia, minél hamarabb tudunk hozzá csatlakozni, annál jobb” – mondta.

Értékelése szerint Magyarország ma energiaszempontból is szuverén ország, „amiről az én fiatalkoromban – ami még a kommunista időkben volt – legfeljebb álmodozni lehetett”.

Segítjük a bajba jutott keresztény közösségeket

A közel-keleti keresztények védelmében Orbán Viktor kérdésre azt mondta: a magyaroknak kötelességük, hogy segítsék az országuk területén kívül is a bajba jutott keresztény közösségeket, ami egy nagyon régi tradíció. Magyarország Oroszországgal közösen egyházi épületeket állít helyre, és olyan gyárakat épít, amelyek hozzájárulhatnak a helybéliek élelmezéséhez. Magyarország ezenkívül iskolákat, kórházakat épít, falvakat állít helyre, ahová az elmenekült emberek visszatérhetnek – mondta.

A sajtótájékoztató előtt Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin jelenlétében 8 megállapodást kötött a magyar és az orosz fél. Ezek között volt magyar-orosz régióközi együttműködésről szóló komplex program, társadalombiztosításról szóló egyezmény, továbbá onkológiai, sport- és testnevelési, valamint vasúti együttműködési szándéknyilatkozat, az Eximbank és az orosz Exiar közötti viszontbiztosítási szerződés, együttműködési megállapodás Szamara megye és Győr-Moson-Sopron megye között, végül egy együttműködési megállapodás a Mol, a Lukoil és a Transznyefty között a kőolajszállítás jövőjéről.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.