Kínhalált halt egy kétéves kislány - míg anyja méterekre tőle itta le magát - 18+

Kínhalált halt egy kétéves kislány - míg anyja méterekre tőle itta le magát - 18+

gyerek
PUBLIKÁLÁS: 2019. október 01. 21:00
Belegondolni is szörnyű, milyen kínokat kellett átélnie a gyermeknek élete utolsó óráiban.
Bors

Felfoghatatlan, milyen felelőtlen volt az az anya, aki miatt kétéves kislánya szinte szó szerint halálra főtt egy zárt autóban. A kaliforniai West Carsonban élő 34 éves nő - akinek a nevét nem hozták eddig nyilvánosságra - szeptember 21-én éjjel fél 12-kor lefektette az autójában kétéves kislányát, June Love Agostót, egy takaróval alaposan betakargatta, felkapcsolta a járműben a fűtést, felhúzott minden ablakot, majd bezárta az ajtót - ezt követően pedig átült egy barátja kocsijába, ahol elkezdtek iszogatni.

Pontosan nem tudni, hogy az anya és a barát mennyi alkoholt fogyasztott, az azonban bizonyos, hogy a nő elaludt, és csak másnap hajnal öt órakor tért magához. Ekkor sietett vissza a saját kocsijához. A jelek arra utalnak, hogy a nő megpróbálta újraéleszteni a kislányt, ám nem járt sikerrel. Hívta a mentőket, akik kórházba szállították a gyermeket, de segíteni már ott sem tudtak rajta.

Szörnyű vég

A halottkém jelentése szerint June Love arcán, mellkasán és karján égési sérüléseket szenvedett a hatalmas hőségtől, és a bőre bizonyos helyeken már kezdett leválni. A gyermek testhője pedig elérte a 41,7 °C-t a mentősök mérése szerint - számolt be az esetről a New York Post.

Az asszonyt a rendőrség kihallgatta, ám vádat nem emeltek ellene, miután a halottkém a kislány halálát balesetnek minősítette.

Az anya korábban drogfüggő volt, ám részt vett egy elvonón. Van egy másik, 9 éves gyermeke, akit hat évvel ezelőtt vettek el tőle, mivel elhanyagolta. Minderről maga a nő számolt be a hatóságoknak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.