Kész horror - Megette a cicát a kutyus, már hetek óta éheztek az állatok egy bezárt lakásban

Kész horror - Megette a cicát a kutyus, már hetek óta éheztek az állatok egy bezárt lakásban

állatkínzás
PUBLIKÁLÁS: 2019. október 24. 22:00
Börtönbe került az a 29 éves nő, aki bezárta a lakásba két cicáját és kutyusát, aztán hetekig feléjük se nézett. Tragédia lett a vége.
Bors

A két cica és kutya szomorú története Kenilworth-ben, Angliában történt, amikor a rendőrséget értesítették az esetről, miszerint több állat tartózkodik egy bezárt lakásban, már sajnos késő volt.

Ronnie-t, a cicát megette Kray a kutyus, mivel az étel már napok alatt elfogyott a lakásból. Az eset még két évvel ezelőtt történt, a hír hallatán Tiffany Guest, az állatok gazdija elmenekült a hatóságok elől és Máltára szökött.

2018-ban a nő hazatért az Egyesült Királyságba, ekkor sikerült letartóztatni. Akkor óvadék ellenében kiengedték, és ekkor újra Máltára menekült.  De két hete újra sikerült elkapnia a rendőrségnek, és már az ítélet is megszületett. 18 hét börtönt kapott, továbbá 15 évig nem tarthat állatot Tiffany. 

Egy, az ügyön akkor dolgozó nyomozó szerint: "Érthetetlen, hogyan történhetett meg ez, el sem tudjuk képzelni, mennyit szenvedhettek azok az állatok. Valószínűleg a cica miután meghalt, akkor vethette rá magát a kutya, ez egy kész horror."

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.