A 15 és 28 év közötti nőket azért rabolta el egy banda, hogy minél több gyereket szüljenek. Később a csecsemőket a fekete piacon értékesítették. A kényszer anyák egy csoportja korábban gyári munkára jelentkezett Nigéria legnagyobb városába, Lagosban.
De a kamu munkaközvetítő nem a gyárba, hanem egy birtokra vitte a nőket, ahol több férfi erőszakolta őket a hét minden napján. Amint megszületett egy gyerek, az anyának el kellett látnia a kicsit. Amint a csecsemő megerősödött, az emberrablók hamar túl is adtak rajtuk.
A rendőrség szeptember 19-én csapott le az összesen négy épületben berendezkedett hálózatra, 19 nőt és 4 gyereket mentettek ki a fogságból. A nők szülését levezető nő, név szerint Madam Oluchi elmenekült a helyszínről. Feltételezhetően ő áll az egész szervezet élén, és a rendőrség szerint ez a nő állhat a környéken újra megjelenő lánykereskedelem mögött is.
A rendőrség szóvivője szerint letartóztattak két nőt, akik ápolónői feladatokat láttak el a birtokon. Úgy, hogy erről nincs képesítésük. Értesülések szerint a kisfiúk kb. 410.000 forintot, a kislányok 250.000 forintot érnek az emberpiacon.
– Egy barátom felhívott, hogy látott egy hirdetést, amiben házvezetőt keres valaki, és hogy segít megkapni a munkát. Hitelből jutottam el Lagosba. Aztán már egy tanyán kötöttem ki – meséli az egyik áldozat.
– Esténként jöttek a férfiak, akik rendre megerőszakoltak. Összesen hét különböző férfival voltam. Hamar teherbe estem. Azt mondták, ha rendesen megszülöm a gyereket,akkor fizetnek. De sosem kaptam pénzt tőlük – meséli egy másik nő.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.