1991 őszén Lipcsei mindkét meccsen duplázott a bolgárok ellen, a kinti odavágót 3-2-re, az Üllői úti visszavágót 4-1-re nyerte a Fradi a vezérletével.
– Jól emlékszem arra az összecsapásra, akkor nagyon sokat segített nekünk a tábor, és csütörtökön is döntő lehet a szurkolóink hangorkánja – mondta a zöld-fehér legenda, a Soroksár vezetőedzője. – Sokkal nehezebb meccsre számítok a Ludogorec ellen, mint volt a BL-selejtezőben. Intenzívebb, keményebb ütközet lesz.
A Fradi-ikon felhívta a figyelmet, hogy Szerhij Rebrov tanítványai durva tempójú megméretésen vannak túl az Espanyol ellen, de a játékosok akkori hozzáállása bizakodásra adhat okot, és az 1-1 után itthon kell tartani a három pontot.
– Ha már 15 év után ott vagyunk egy nemzetközi torna csoportkörében, ki kell tenni a lelkünket a pályára. Az lenne a szerencsés, ha minden évben sikerülne eljutni valamelyik sorozatnak a főtáblájára – magyarázta a 47 éves edző.
Tokmac Nguen, a Fradi jelenleg talán legjobb formában lévő futballistája a bolgárok elleni BL-selejtezők során itthon és idegenben is betalált, most az sem érdekli, ha nem szerez gólt.
– Örülnék, ha újra betalálnék, de sokkal fontosabb, hogy győztesen hagyjuk el csütörtök este a pályát, amire hazai pályán reális esélyünk van – magyarázta a kenyai-norvég támadó.
– Claudio Keserü nagyszerű formában van, a bolgárok magabiztosak, de a Fradi képes lehet behúzni a meccset – mondta a korábban Bulgáriában légióskodó Kabát Péter újpesti sportkoordinátor.
Ferencváros - Ludogorec
Csütörtök este 18.55 a Sport1 csatornán
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.