Aktuális

Csigalépcső mentette meg az öngyilkosságtól Petit

Bors

Létrehozva: 2019.10.31.

Besokallt, elhatározta, hogy végez magával, fekete öltönyt vásárolt, és a Balaton háborgó vize felé vette az irányt Péter. A 17 éves fiú mindent pontosan eltervezett, de az utolsó méterek előtti akadállyal nem számolt.

Csupán az óriási szerencsének s az isteni gondviselésnek köszönheti az életét egy budapesti tinédzser, aki múlt pénteken elhatározta: véget vet az életének. Ahogy arról beszámoltunk, Péter a Margitszigeten készített magáról egy „utolsó” fényképet másnap a frissen vásárolt elegáns fekete ruhájában, majd egy hosszú búcsúlevelet posztolt a Facebookra. A rendőrök égre-földre keresték, de sehogy sem bukkantak a nyomára. A családja már az összeomlás határán állt, amikor a Veszprémi kórházból csörgött a telefon, s közölték: Peti súlyos fej- és csípősérüléssel fekszik az osztályon.

A tóban akart meghalni

Bekötött fejjel, mosollyal az arcán és egy óriási szoros öleléssel fo­gadta aggódó családtagjait hétfő délután a kórházi ágyán Péter. Mint mondta, az elmúlt napokban teljesen átértékelte az életét, de ha a véletlen baleset nem szól közbe, vélhetően beváltotta volna a szörnyű „ígéretét”.

– Azt mondta, a Balatonnál megnyugvást talált. Szörnyű belegondolni, de az lett volna az utolsó állomása. Elmondása szerint a tó­ban akart „eltűnni”, de hála istennek a balatonfőkajári part közelében lévő csigalépcsőn megcsúszott, s már nem tudott lábra állni. Munkások ta­láltak rá, on­nan vitték kórházba – mesélte a Borsnak a fiú most már felszabadult édesanyja, Krisz­tina. Ugyan Peti fejét össze kellett varrni, a kiugrott csípőcsontját pedig visszatenni a he­lyé­re, de már sokkal jobb állapotban van.

Tiszteletkört tett

Az összezavarodott tinédzser szerető családban élt, rengeteg barát vette körül, a sportokban és az iskolában is sikereket ért el, s mindezek mellett még dolgozni is járt. Péter mégis úgy érezte, hogy nem tud helytállni az életében.

– Pénteken megnézett két horrorfilmet a moziban egyedül, de az „új ismerősnél való alvás” csak elterelés volt. Valójában elutazott arra a településre, ahol egy korábbi barátnője élt, de nem ment be hozzá, csupán végigjárta azokat a helyszíneket, amikhez jó emlékek fűzték. Szavaival élve  egy „tiszteletkört” tett – magyarázta a Borsnak Péter nővére.

Egy hatvan kilométeres séta után végül a nagymamája balatoni nyaralójához ment, ahol egy kézzel írt búcsúlevelet és a holmijait hátrahagyva távozott a vízpart felé…

Pszichiátriára kerül

A baleset után úgy beverte a fejét és a lábát, hogy nem tudott talpra állni, és segítséget sem tudott hívni, hiszen a mobilja már korábban lemerült. A hívásfogadást egyébként átirányította egy nem létező számra, s a Margitszigetről is csak az őt kereső rendőrök ér­kezése után távozott.

– A cikkel szeretnénk jelezni azt, mennyire fontos a megfelelő kommunikáció és az, hogy jobban odafigyeljünk egymásra. A fiam zárkózott típus, hiába kérdeztem, sosem mondta el, hogy ilyen súlyos gondok nyomasztják. Szerencsére már sokkal pozitívabban áll az élethez, és bocsánatot kért. Még egy jó ideig kórházban kell lennie, aztán egy pszichiátriai kezelés veszi kezdetét – zárta az édesanya.    

***

VAN SEGÍTSÉG!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715095817
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715095817
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196174_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195990_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarországot gúnyolják és kritizálják, de egy fontos tényről megfeledkeznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194484_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27867_resized.jpg?avcount=1715095817
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194231_auto_resized.jpg
astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27859_resized.jpg?avcount=1715095817
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715095817
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715095817
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715095817
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet