Aktuális

Babos: Megtaláltam az igazit

Kövér Dávid

Létrehozva: 2019.10.26.

Kétszeres páros címvédőként várja a holnap kezdődő női tenisz-világbajnokságot Babos Tímea, aki társával, Kristina Mladenoviccsal igyekszik újra elhódítani a serleget.

Forrás: Hatlaczki Balázs

Szingapúrból Sencsenbe költözött a világbajnokság. Mennyiben lesz más így a verseny?

Idén kísérleti fázisban van még a torna, de a szervezők nagyon kitesznek magukért. Az elkövetkezendő tíz évben minden bizonnyal folyamatosan fejlődni fog és színvonalasabb lesz a viadal. Ami negatívum, hogy a meglehetősen szmogos kínai levegőtől mindig előjön az allergiám.

A kínai kultúra mennyire áll közel önhöz?

A kaját imádom, a rajongók a világon itt a legfanatikusabbak, nagyon jó ilyen közönség előtt játszani. Sokszor előfordul, hogy apróságokkal, ajándékokkal lepnek meg minket, amihez szinte mindig kézzel írt levelet csatolnak. 

Új edzőjével, Michael Joyce-szal sikerült egymásra hangolódniuk?

Mike mellett kiegyensúlyozottabb lettem. Próbálom élvezni a játékot, nem túlbonyolítani a dolgokat, mert az blokkolóan hat rám. Néha egész jól csinálom, de sajnos előfordul, hogy újra elkövetem ugyanazokat a hibákat, amiket korábban. Szerencsére Michael irányítása alatt nyertem olyan meccseket, amilyeneket előtte nem, szóval van előrelépés, de még van hova fejlődnöm. 

Meg kellett győznie Marija Sarapova korábbi trénerét, hogy önnel dolgozzon. Miért ragaszkodott hozzá ennyire?

A korábbi edzőmmel, Thomas Drouettel öt hosszú és sikeres évet töltöttem, utána viszont nem igazán találtam meg az „emberem”. Számomra fontos, hogy passzoljon a személyiségünk, a teniszről és az életről alkotott szemléletünk, illetve, hogy megbízzam az illetőben. Kicsit olyan ez, mint egy párkeresés.

A sikeres közös jövőhöz sok mindennek kell passzolnia, miközben rengeteg apróságon bukhat el az egész. Most úgy érzem, hogy egy szuper csapat állt össze körülöttem. Mike már bizonyított korábban, ennek ellenére nem „büdös” neki a munka, a sok utazás, hogy a kisebb versenyekre is elkísérjen, amiért tisztelem és tudom, hogy azért csinálja, mert hisz bennem.

Járt már Magyarországon?

Pár hete eltöltöttünk néhány napot Budapesten és Sopronban. Michael evett anyukám remek főztjéből, amit azóta is emleget, nagyon ízlett neki a székelykáposzta és a rántott husi. Budapestre pedig legközelebb magával hozza a kislányát és a feleségét is, mert mindenképp szeretné megmutatni nekik is a csodás fővárosunkat, ami számára nagyon „bejött”.   

Kávézzon Párizsban Timivel!

Nyereményjátékot hirdetett az Instagram-oldalán Babos, aki két szerencsést kivisz Párizsba a 2020-as Roland Garrosra. A teniszező állja a győztesek szállását, belépőjét és egy közös kávézás is szerepel a programban. 

– Az év közben annyi megható és támogató kommentet, levelet kapok a szurkolóktól, hogy úgy gondoltam, valamivel meghálálom a bizalmat és a felém irányuló szeretetet. A szurkolók sokszor húztak ki a gödörből, simán megérdemelnek ennyit – fogalmazott a kétszeres Grand Slam-győztes, hozzátéve: a játék a vb végéig tart.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194408_auto_resized.jpg
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715055613
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195028_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187666_auto_resized.jpg
life.hu

Vihar a paradicsomban: repedezik Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715055613
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189873_auto_resized.jpg
travelo.hu

Megkoszorúzták a Balatont és a kifogták a tó eddigi legnagyobb pontyát is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715055613
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715055613
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715055613
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?