Megint egy idióta, aki azt hiszi, hogy sérthetetlen – ezzel a szerény címmel jelent meg az angol lapokban egy friss fotó és mellette egy cikk egy fiatal nőről, aki az MS Allure of the Seas nevű – a világ legnagyobb – óceánjárójának egyik kabinjából kimászva, a mindössze 10 centi széles párkányon egyensúlyozva lőtt magáról egy „tökéletes fotót” a karibi körutazásán. A felelőtlen turista a kép készültének pillanatában 16 emelet magasságban egyensúlyozott, alatta a végtelen óceán hullámzott.
Az akciót egy másik utas vette észre, ő készített képet a nőről, akinek az egyik keze épp a levegőben tartja a telefont, a másikkal pedig kapaszkodik, és azonnal jelentette a személyzetnek.
Tekintettel arra, hogy az elmúlt években ugrásszerűen megnőtt a szelfizés közben, magukat veszélybe sodró felelőtlenek száma az óceánjárókon (is) a hajótársaságok új és nagyon szigorú szabályozást vezettek be. Akit rajta kapnak egy ilyen akción, azt a legközelebbi kikötőben kiteszik bőröndöstől, és egy életre kitiltják őket a hajótársaság összes járművéről. Így járt a képen látható ismeretlen nő is, őt Jamaikában, Falmouth-ban tették partra. A hazautazását saját költségen kellett állnia...
Riasztó adat, hogy 2011 és 2017 között 259 ember vesztette életét világszerte csak azért, mert egy vagány szelfit akart készíteni magáról. Volt, aki szikláról zuhant a mélybe, mások építkezéseken másznak fel a toronydarukra, majd onnan esnek le.
Az egyik legdurvább eset pedig az volt, hogy egy vakmerő szelfist egy robogva érkező vonat sodort el...megéri?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.