A szocialisták nekiláttak Zugló kiárusításának

A szocialisták nekiláttak Zugló kiárusításának

közélet
PUBLIKÁLÁS: 2019. október 29. 16:41
A szocialisták máris nekiláttak Zugló kiárusításának – jelentette ki Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője. „Szabadrablásra készülnek, minden bizonnyal nemcsak Zuglóban, hanem egész Budapesten” – fogalmazott a képviselő.
Bors

A politikus újságíróknak azt mondta: Horváth Csaba, Zugló új, ellenzéki polgármestere azt ígérte, hogy nem fognak önkormányzati ingatlanokat értékesíteni. Majd másnap a Népszavában megjelentek az eladásra kínált zuglói önkormányzati ingatlanok hirdetései – közölte.+

Így hazudnak és így vezetik a várost – értékelt, hozzátéve: a szocialisták nem is különösebben leplezik, hogy el akarják herdálni és le akarják rabolni az önkormányzati vagyont és a közpénzeket. Ráadásul gátlástalanul nyerészkedni akarnak ezen – jegyezte meg.

Felidézte: Horváth Csaba azzal kezdte polgármesterségét, hogy minden pénzügyi és vagyoni kérdésben magához akarta vonni a döntés jogát és meg akarta kerülni a képviselő-testületet, ahol ráadásul még többsége is van, vagyis a sajátjaiban sem bízik.

Megjegyezte: a gyalázatos és átlátszó javaslatot végül kénytelen volt visszavonni. Nacsa Lőrinc úgy látta: az ellenzéki vezetésű önkormányzatoknál máris megy a tülekedés a hatalomért és a pénzért.

„Szabadrablásra készülnek, minden bizonnyal nemcsak Zuglóban, hanem egész Budapesten” – fogalmazott a képviselő.

(Ripost)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.