A Borkai-faktor 3-5 aranyéremmel ajándékozta meg a szocikat

A Borkai-faktor 3-5 aranyéremmel ajándékozta meg a szocikat

közélet
PUBLIKÁLÁS: 2019. október 15. 14:25
A Borkai-botrány legalább három kerületben és két megyei jogú városban hozzájárult az ellenzék sikeréhez – vélekedett Gulyás Gergely a Miniszterelnökséget vezető miniszter az Alapjogokért Központ konferenciáján. A Borkai-botrány végső soron 3-5 „aranyérmet” jelentett a szocialistáknak.
Bors

Gulyás elmondta, hogy a szélsőjobboldali, liberális és a baloldali összefogás az egyéni jelöltek szintjén működött. A Borkai-ügy hatása pedig abban érvényesült, hogy legalább három kerületben és két megyei jogú városban hozzájárult az ellenzék sikeréhez – vélekedett Gulyás. Borkai-botrány 3-5 aranyérmet jelentett a szocialistáknak – tette hozzá a miniszter.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a fővárosban és a megyei jogú városokban a képviselőkre leadott szavazatokat, valamint a megyei listákra adott szavazatokat érdemes összevetni. Budapesten a kormánypártok 41, míg az ellenzék több mint 50 százalékot szerzett  mondta Gulyás. Mindezek alapján szinte megismétlődött az EP-választás eredménye – összegezte.

Megjegyezte azt is, most kiderült, hogy aki nem szerez 50 százalék plusz egy szavazatot, az nem tud nyerni, így pedig 47-48 százalékkal el lehet veszíteni választásokat. Mindezzel pedig számolni kell a jövőben is – mondta.

Mostantól van ellenzéki felelősség

Eddig az ellenzék abban a helyzetben volt, hogy nincsen semmi felelőssége, de ez mostantól megváltozott – mondta Gulyás. Mi tiszteletben tartjuk a választók demokratikus döntését, így akit megválasztottak, azzal nyitottak vagyunk az együttműködésre. A mostani helyzet komoly felelősséget ró azokra, akik kilenc éve csak kritizáltak – tette hozzá. Magyarországon demokrácia van, ahol nincs megírva, hogy minden kerületben és a városokban csak a kormánypártok nyerhetnek – mondta Gulyás Gergely.

Ha megnézzük az európai fővárosokat, akkor csak Madridban és Szófiában van jobboldali polgármester. Eddig Budapest kivétel volt, de még mindig 10 kerületben jobboldali vezetés van – magyarázta a miniszter, aki szerint Budapest aranykora volt az előző kilenc év, de mostantól egy új korszak kezdődik.

A Fidesz a legerősebb párt

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ vezetője arról beszélt, hogy többféle magyarázat van a kialakult helyzetre, így többek között az is, hogy a főváros a baloldali-liberális erők központja, míg a vidék a jobboldalé és a konzervatívoké. Ám mindezek a magyarázatok a benyomásokról szólnak. Szánthó szerint a számok alapján a Fidesz a legerősebb párt, és egy teljes összesítés alapján a tavaszi EP-választáshoz képest és a korábbi országgyűlési választáshoz képest nincs jelentős elmozdulás.

(Ripost)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.