Városi legenda – Esküvőjük előtt egy hónappal fürödtek a menyasszonyok

1. Az 1500-as évek Angliájában az emberek csak a király jóváhagyásával élhettek nemi életet, hogy megelőzzék a túlnépesedést. Amikor a király rábólintott a dologra, küldött a párnak egy táblát, amit ki kellett rakniuk az ajtóra: „Fornication Under Consent of the King”, azaz „paráználkodás királyi engedéllyel”. Rövidítése a „fuck” szó, ami már kifejezetten káromkodásként ismert, pedig – ezek szerint – valójában semmi csúnyát nem jelent.

2. Valóban csak évente egyszer fürödtek az angolok. A tiszta, forró vízben elsőként a ház ura mártózhatott meg, őt a fiai és a ház többi férfi tagja követte, végül a nők és a gyerekek, legvégül a csecsemők. A víz persze olyan piszkos lett, hogy már nem látszódott benne semmi. Innen ered egy mondás is: „Ne dobd ki a fürdővízzel a gyereket is!”

3.A legtöbb esküvőt a XVI. szá­zadban júniusban kötötték, merthogy az évi fürdés májusra esett, egy hónappal a fürdés után pedig még jó szagúnak számítottak a házasulandók. Testszagukat az arák egy csokor virággal próbálták elfedni, ebből lett a mai ismert menyasszonyi csokor.

4. A gazdag házaknak kőből lehetett a padlója, ami viszont – a nádból készült, hiányos tető miatt – mindig könnyen síkos lett az esőtől. Ezért télen szalmával borították be a padlót, hogy járni tudjanak a házban és meleg is legyen. Annyi szalma gyűlt össze, hogy ajtónyitáskor kicsúszott az ajtón, ekkor kitalálták, hogy egy fadarabot tesznek az ajtó elé – így találták fel a küszöböt.

5.Ritkaságnak számított a disznóhús a házaknál, amikor akadt, a sonkát mindig büszkén kilógatták a ház elé. Ha vendég volt, a sonka nagy részét ő kapta, a család pedig a zsíros darabokat rágcsálta.

6.Sajátos szabályok vonatkoztak a kenyérosztásra. A tehetős családoknál dolgozó személyzet a kenyér égett alját ehette, a család a kenyér belét, a vendégek pedig – megtiszteltetésképpen – a kenyér felső kérgét

7. 500 éve még nem tudtak mértéket tartani az itallal – persze ma se sokan. A whiskyt és a sört együtt itták ólomkupából, ez a keverék pedig napokra leverte a lábáról a fogyasztót. A család nem csinált ebből gondot: kiterítették a részeget a konyhaasztalra, a köré gyűlt család pedig úgy evett, várva, mikor ébred fel az ember.

8. A házak teteje nádból készült, amikor meleg volt, rajta sütkéreztek a háziállatok, macskák, kutyák, patkányok is. Esős időben azonban gyakran bepotyogtak a hálószobába a bogarak is, emiatt találták ki, hogy lepedőt feszítenek az ágy felé – létrejött a baldachinos ágy.

9. Na és hogyan vécéztek az emberek az 1500-as években? Eleinte éjjeli tálba, aminek tartalmát csak kihajították az ablakon, a betegségek is így szabadultak el. A várakban azonban egy lezárt teraszt tartottak erre a célra, amin volt egy luk, ahol a sok ürülék távozni tudott. Az angol WC-t hiába találta fel a XVI. században Sir John Harrington, évtizedekig nem terjedt el, és bár a királynő telepített az udvarába egy nyilvános illemhelyet, az alattvalók nem szerették. Amikor pedig a vízöblítéses vécé megjelent, sokáig a papírt nem találták ki hozzá...

10. A temetők gyakran teltek meg, ekkor kihantolták a koporsókat, a csontokat pedig az úgynevezett csontok házába vitték, a sírhelyeket így újból fel tudták használni. Ám ahogy a koporsókat megnyitották, sok koporsó falán karcolásokat találtak, vagyis rájöttek, hogy élve is temettek el embereket. Erre találták ki, hogy egy csengőben végződő zsinórt tekernek a halott ke­zére, úgy temetik el, egy éjjeli őrnek – ekkor jött létre a temetőőr foglalkozás – pedig a temetőt kellett járnia, hogy figyelje, hall-e bárhol csengőszót.