Több mint ötvenezren igényelték a családvédelmi akcióterv valamelyik formáját

Több mint ötvenezren igényelték a családvédelmi akcióterv valamelyik formáját

politika
PUBLIKÁLÁS: 2019. szeptember 16. 19:20
Július elseje óta már ötvenezernél többen igényelték a családvédelmi akcióterv valamelyik formáját – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
Bors

Novák Katalin azt mondta, a legfeljebb tízmillió forintos, szabad felhasználású kölcsönként induló, majd a gyermekek születésével fokozatosan támogatássá váló babaváró támogatást eddig több mint 32 ezren igényelték, 22 ezernél többen pedig már szerződést is kötöttek – írja a Lokál.

Tízből kilenc pár a maximális tízmillió forintot veszi igénybe – emelte ki. Hozzátette: eddig 217 milliárd forintot folyósítottak az igénylőknek.

A nagycsaládosok autóvásárlási támogatását 13 ezren kérvényezték, ami az államtitkár szerint azt mutatja, hogy a támogatás valós igényekre reagál.

Felidézte: a legalább háromgyermekes családok a támogatással legfeljebb 2,5 millió forintot kaphatnak hétüléses új autó vásárlásához.

Novák Katalin tájékoztatott arról is, a jelzáloghitel elengedésének kibővített lehetőségével háromezren éltek. Az állam július elsejétől a fennálló jelzáloghitelekből a második gyermek érkezése után egymillió forintot, a harmadik gyermek után négymillió forintot, minden további gyermek után pedig további egy-egy millió forintot ír jóvá – fejtette ki.

Kitért arra is, 2022 végéig hetvenezerre bővítik a bölcsődei férőhelyek számát. Erre a kormány idén 9, jövőre 11,5 milliárd forintot fordít a hazai költségvetésből – tette hozzá. Ezen kívül havi maximum 40 ezer forinttal segítik azokat a munkába visszatérő szülőket, akik gyermeküket a munkavégzés idejére családi vagy munkahelyi bölcsődében helyezik el. Ezt eddig több mint ezren igényelték – ismertette az államtitkár a friss adatokat.

Jelezte, a 1818-as kormányzati hívószámra mintegy húszezer megkeresés érkezett a családvédelmi akciótervvel kapcsolatban. A telefonszámot továbbra is lehet hívni, ha valamilyen kérdés merül fel a támogatásokkal kapcsolatban.

Novák Katalin azt hangoztatta, a kormány a családokat tartja a legfontosabbnak, ezért 2010 óta családközpontú politikát folytat. A családvédelmi akcióterv elemei iránt töretlen az érdeklődés, a fiatalok pedig számítanak a segítségre – mondta.

Az államtitkár emlékeztetett: január elsejétől hatályba lép az akcióterv két új eleme, a nagyszülői gyed és a négygyermekes édesanyák szja-mentessége.

Trencsán Erika vezető pénzpiaci szakértő arról beszélt, a legnépszerűbb támogatás a babaváró kölcsön, amelyet a családok tudatosan használnak fel, az igénylések kétharmada ugyanis lakáscélhoz kötött. A támogatást sokan hitelkiváltásra is használják – fűzte hozzá.

A pénzintézetekhez július közepén érkezett a legtöbb igénylés, amelyeket azok zökkenőmentesen és jól kezeltek – közölte.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.