Zsanett magabiztosan mozog a kamerák előtt, öt éve modellként dolgozik. A Tündérszépek apropóján részt vett egy fotózáson a királynővel, Fábián Evelinnel, a Bors pedig a kattintások között faggatta ki őt arról, hogy szerinte hogyan kell felkészülni egy ilyen versenyre.
Hogyan lett modell?
– Tizenhárom éves voltam, amikor a Facebookon meglátta valaki a képemet, és üzent, hogy egy ügynökség válogatót tart, jelentkezzek. Anyáékkal megbeszéltem, hogy elmegyünk, és így kerültem a pályára. Elkészítették a portfólióm, és leszerződtem. Tizennégy évesen már Kínában is dolgoztam. 173 centi magas vagyok, elsősorban fotós munkáim vannak, de voltam kifutón is.
Jelentkezett más szépségversenyekre is?
Tavaly Kecskemét szépe lettem, idén pedig megnyertem a Méz és Meggyfesztivál szépségversenyét.
Keressük az ország legszebb lányát. Már lehet jelentkezni a 2020-as Tündérszépe szépségversenyre. Ha ön vagy rokona elmúlt 16 éves, de még nem lépte át a 30-at, itt a remek alkalom, hogy megmutassa magát! Nem kell mást tennie, csak felkeresni a www.tunderszepek.hu weboldalt, kitölteni a jelentkezést, bejelölni, hogy melyik megye színében szeretne indulni, és feltölteni magáról pár fotót.
Ha úgy érzi, a képei nem túl minőségiek ahhoz, hogy jól szerepeljen, csak ikszelje be a jelentkezés során azt, hogy ingyenes profi fotósorozatot igényel! Itt az ugródeszka, hogy megismerje az egész ország, ráadásul értékes ajándékok és utazások várnak a legszebbekre.
Kinek érdemes ilyen megmérettetésen elindulni?
Aki talpraesett, magabiztosan el tudja adni magát a kifutón, vagy egy videóban. Akikben ez nincs meg, azoknak meg azért érdemes, hogy tapasztalatokat szerezzenek egy következő alkalomra. El kell hinni, hogy a fotós jó képeket akar készíteni. Úgy is lehet indulni, hogy megnyerem, és úgy is, hogy megnyerhetem.
Hogyan kell készülni a versenyre?
Hónapokkal korábban neki kell állni, hogy a bőr ápolt legyen, a haj szép legyen. Az igényesség nagyon látszik. Én a természetesség híve vagyok hajszínben, körömben és szemöldökben is, ahogyan a plasztikázásban sem hiszek. Szép a hosszú haj, de nem a derékig érő, mert az már kevésbé kezelhető. Inkább érjen hátközépig. Nem árt konditerembe is elmenni, és gyakorolni a nézők előtti beszédet.
Mi a legközelebbi terve?
Szeptembertől a Szegedi Tudományegyetemen televíziós műsorkészítést tanulok.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.