Hagyományteremtő szándékkal, egy szezonzáró sörfesztiválra hívja vendégeit a Lupa-tó szeptember 28-29-én. A rendezvény kínálatában a hazánkban is egyre közkedveltebb kézműves söröké lesz a főszerep és mellettük a sörfesztiválok klasszikus ételeit valamint a Lupa-tó vendéglőinek változatos fogásait is megkóstolhatjuk, mindezt azonban nem a hagyományos, hanem egy karibi hangulatú, vízparti környezetben. A „tengerparti” SzeptemBeer Feszt’-et egy izgalmas kagylóest is színesíti, ahol a sör és a feketekagyló ízharmóniáját élvezhetjük a Lupa Beach fehérhomokos, pálmafás vízpartján. A rendezvény mindkét nap 11-től 23 óráig tart, a belépés ingyenes.
Szeptember utolsó hétvégéjén - hagyományteremtő szándékkal, és nem hagyományos környezetben – egy rendhagyó sörfesztiválra hívja vendégeit a Lupa-tó. A sörpados-sörsátras fesztiváloktól eltérően a Lupa SzeptemBeer Feszt’-nek a pálmafás, fehérhomokos, karibi hangulatot idéző Lupa Beach adja majd a díszletét. A kínálatban pedig az Ital Magyarország által forgalmazott kézműves sörök és a sörfesztiválokon megszokott bajor ételek mellett természetesen ott lesz a Lupa büfésorának felhozatala is. A hazai kisüzemi sörfőzdék közt itt lesz majd a Hedon, a Horizont, a Hübris kínálata, de kóstolhatjuk majd a cseh Lobkowicz Group Platan 10° világos lager sörét is.
A változatos programok is tarkítják a sörfesztivált a fúvószenekartól a sváb táncegyüttesig, a hagyományos német és szlovák dallamoktól az örökzöld tánczenékig. A műfajok palettája is igen széles lesz a swingtől a sramli zenén át a texasi blues-rockig. A rendezvény szervezői a gyermekes családokra is gondoltak: míg a szülők a “tengerparti” sörfesztivál kínálatát ízlelgetik, az apróságokra vigyázó szemek figyelnek a gyermekmegőrző területén. A kétnapos fesztet vasárnap este 20 órakor egy tűzijáték is színesíti.
Szintén rendhagyó egy sörfesztiválon, hogy csatlakozik egy exkluzív kagylóest is a kínálathoz, ahol ezúttal - a bor mellett – sörrel is elkészítik a “tengerek mennyei eledelét”, a kagylót. “Mikor, kagylót kóstolunk, felébredünk mély álmunkból és egy olyan világba érkezünk, mely túlmutat helyen és időn” – meséli Szabó Péter oszrtigasommelier, halspecialista, a Myfish tulajdonosa, aki korábban egy 60 kilogrammos kardhal felbontásával és elkészítésével hívta fel a figyelmet a Lupa Beach izgalmas gasztronómiai kínálatára. “Szakértői vagyunk a kagylóknak, szeretjük az embereket boldoggá tenni és úgy véljük a legteljesebb dolog az életben, ha ez a két dolog összekapcsolható” – teszi hozzá a halszakértő, aki a kagylóestre várja mindazokat, akiket összeköt a kagylók szeretete és az ismeretlen utáni vágyódás. “A szombati, workshoppal egybekötött kagylóesten, most nem csak fehérborral, hanem az ír ínyencek egyik nagy klasszikusával, a barnasörrel is el fogjuk készíteni kagylótáljainkat” – avat be a részletekbe Szabó Péter.
A fesztivál ideje alatt igyenes a Lupa Busz, ami de. 10.30-tól este 19.30-ig megy a Lupa felé, a Westend, Vapiano Váci út, Margit Híd, Budai hídfő, Flórián tér, Békásmegyer, Heltai J. tér megállókat érintve. Vissza először 11.25-kor és az utolsó járat a Lupáról 22.15 indul. Pontosabb információt itt talál.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.