Tizennyolc embert sebesített meg egy megvadult elefánt a legősibb Sri Lanka-i Buddhista fesztiválon.
A fesztivált az ország fővárosában, Kotteban rendezték meg, amikor az egyik elefánt – egyelőre nem tudni mitől – megrémült, és megpróbált elfutni a helyszínről. Menekülés közben több embert megsebesített, összesen 18 sérültet kellett kórházba szállítani.
Úgy tudni, az incidens halálos áldozatot nem követelt, ám a sérültek között legalább két gyermek is van.
Nem olyan régen pont erről a fesztiválról derült ki, hogy borzasztó körülmények között tartják az állataikat. Thai Elefántmentő Alapítány elborzasztó képeket tett közzé az interneten Tikiriről, a 70 éves nőstény elefántról, akit gazdái megkínoztak, és láncon tartottak Sri Lankán.
Posted by Save Elephant Foundation on Tuesday, August 13, 2019
A legyengült állatnak a fent említett buddhista szertartáson is részt kellett vennie. Ezen az eseményen az állatok kora estétől hajnalig járják a zajos utcákat, pedig egy laikus számára is egyértelmű, hogy súlyos egészségügyi problémákkal küzdenek a csontsoványra fogyott állatok. A fesztiválozók mindebből azonban semmit sem látnak, hiszen egy díszes lepellel fedik el a 60 szerencsétlen elefánt borzasztó állapotát.
Posted by Save Elephant Foundation on Tuesday, August 13, 2019
(via)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.