Több százan kísérték utolsó útjára a nyíregyházi kettős gyilkosság két áldozatát, N. Jánost és fiát. A család úgy szerette volna, hogy a két férfi egymás mellett nyugodhasson. A drámai búcsúztató alatt többen zokogógörcsben törtek ki, egy fiatal fiú elájult, majd miután magához tért és kivezették a tömegből, családja hosszú percekig vigasztalta és csitította őt. A szertartást levezető atya is akadozó hangon beszélt, nem csoda, ugyanis kiderült, hogy a család régi, jó barátja, aki gyakran fordult meg Jánoséknál. Mint mondta, az ilyen erőszakos halált képtelenség elfogadni.
– Két férjet, családfőt, édesapát, szerető testvéreket végzett ki a gyilkos – mondta elcsukló hangon a pap, mielőtt felidézte volna Jánosék életútját. A gyászolók a búcsúztató végeztével sírva követték a koszorúkat szállító kocsit a sírig. Bálint, János bátyja a szertartás után is hosszú percekig, egyedül álldogált öccse sírhantjánál, szemét törölgetve, maga elé bámulva meredt a két halomra.
– Ezt sosem lehet felfogni, még így sem, hogy látom a testvéröcsém sírját. Így is alig hiszem el, hogy nincsen többé – mondta könnyes szemmel Bálint. A gyászoló testvér hozzátette: nagyon büszke az öccsére.
– A gyilkosságról készült felvételt vagy százszor megnéztem, minden percét betéve tudom. Láttam, ahogy a testvéremre kétszer lő az az ember. Az első nem találta el, mert János pont lelépett a lépcsőn, a válla fölött süvített el a golyó. De ő nem nézett hátra, nem is érdekelte, mi történik vele, csak a fiát látta maga előtt, akkor is, amikor tudta, hogy a biztos halálba rohan. Példa lehet mindenki számára – szögezte le nyomatékosan Bálint.
Mint ismeretes: a két férfit augusztus 26-án végezte ki a helyi vadász, H. Miklós. A férfi és felesége, Marianna, úgy tudni, meg akarták zsarolni ifjabbik N. Jánost egy róluk készült szexvideóval. János határozott hangon küldte el Mariannt, aki a férjéhez rohant panaszkodni.
Miklós ekkor fogta fegyverét, Jánosék panziójához hajtott, ahol először az ifjabb N. Jánossal, majd a fia segítségére siető apjával végzett. A gyilkosságot végignézte Martin, János fia is, aki szintén részt vett a szertartáson. Úgy tudjuk, a gyilkosság óta teljesen magába zuhant, még mindig kísértik a tragédia képsorai. H. Miklós azóta előzetes letartóztatásban van, életfogytiglani börtönre számíthat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.