Aktuális

Novák: a gyermekvállalás értékkérdés

Bors

Létrehozva: 2019.09.18.

A családok támogatása, megerősítése nem csak az anyagiakról szól, a gyermekvállalás, a családalapítás pedig kulturális és értékkérdés - hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a III. Budapesti Demográfiai Csúcs pénteki napján.

Novák Katalin a konferencia céljának nevezte, hogy családbarát megoldásokat kínáljanak a demográfiai problémákra, ezért olyan embereket hívtak meg, akik a családokban látják a megoldást.

Kiemelte: a tanácskozáson olyan igazi szövetségek kezdtek kibontakozni, amelyek eredményeiről két év múlva, a követező rendezvényen már beszámolhatnak a résztvevők.

Külön méltatta a konferencián fellépő Snétberger Ferenc gitárművészt, aki Kárpát-medence-szerte keresi és találja meg a fiatal - elsősorban roma - tehetségeket, akiket a kormányzat által évek óta támogatott iskolájában nemcsak zenére, hanem "életre is tanít".

Előadásában Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára sorsdöntő kérdésnek nevezte a családok ügyét, kiemelve: a családpolitikát nem zárhatja korlátok közé a politikai korrektség, tabuk nélküli, őszinte párbeszédet kell folytatni.

Hangsúlyozta: a szükségszerű támogatások megadása mellett arra is figyelni kell, hogy a nyilvánosság egésze is családbarát legyen, amihez példaképek kellenek.

Őszintén kell beszélnünk a családok megtartó szerepéről, az azt fenyegető veszélyekről. Ki kell mondanunk, hogy a család nem lehet ideológiai kísérletek terepe - fogalmazott Dömötör Csaba, megemlítve, a kormányzat sosem csinált titkot abból, hogy a bevándorlással szemben a gyermeket nevelő családok célzott támogatásában látja a jövőt.

Hozzátette: ez a kiállás Magyarországon magától értetődőnek tűnhet, de ez nincs így Európa minden államában, különösen a baloldalon.

Az államtitkár felsorolta a kormányzati kommunikáció, benne a nemzeti konzultáció eredményeit. Hangsúlyozta azt is, hogy a gyermektelenektől a nagycsaládosokig mindenkinek az élethelyzetét figyelembe kell venni.

Ami az eredményeket illeti: "büszkék vagyunk arra", hogy a mostani kormányzat alatt több lett a házasság, kevesebb a válás, és javult a gyermekvállalási hajlandóság - fogalmazott, elismerve, hogy utóbbi terén még sok a tennivaló.

Megemlítette: le kell folytatni az új digitális technológiákkal, azok családra gyakorolt hatásával kapcsolatos vitákat is. Ebben a kérdésben ma még előreláthatatlan veszélyekkel kell felvenni a küzdelmet - fűzte hozzá Dömötör Csaba.

Szánthó Miklós, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány elnöke azt emelte ki: mintegy 450 médiumot összefogó társaságuk egyik célja, hogy természetes értékként mutassa be a férfi és nő kötelékén alapuló házasságot és a családot, és védje ezeket.

Ma már sajnos azt is védelemben kell részesíteni, ami magától értetődően normális - fogalmazott, a média életmodell-közvetítő szerepét, "a puha meggyőzést" emelve ki, hangsúlyozva, hogy "a család megvédése ma nem kis feladat".

Az a mód, az az út, ahogy mi éljük az életünket itt, Közép-Európában, átfogó támadás alatt áll - jelentette ki, mondván, "a progresszió harcosai, a liberálisok, a valódi szabadság helyett a szabadosság ígéretével kecsegtetik az embereket, az egyéni érdekek és egyéni vágyak korlátlan kibontakoztatásának kívánalmával".

Kijelentette: a magunkon uralkodni tudás képessége, élménye vezet el a valódi szabadsághoz, az mutatja meg, hogy valódi urai vagyunk az életünknek, hogy nem keverjük össze a boldogságot az élvezetekkel.

"Nekünk ellen kell állnunk, fel- és meg kell mutatnunk, akár ilyen remek konferenciák révén is, őseink bölcsességét, hogy szüleinknek igaza volt", hogy a nagybetűs Nyugat, Európa és Magyarország jövője nem a migrációban, nem a humanoid robotokban, hanem "bennünk, családjainkban van" - mondta Szánthó Miklós.

Habsburg-Lotharingiai Eduard, Magyarország Apostoli Szentszéknél és a Szuverén Máltai Lovagrendnél akkreditált nagykövete arról beszélt: a lelke mélyén mindenki családra vágyik, ezért pozitív példák megmutatásával lehet népszerűsíteni az intézményt.

Azt mondta: a közösségi médiából érkező támadások nem viszontcsapással, hanem beszélgetést, megértést keresve kezelhetőek a legjobban.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194002_auto_resized.jpg
origo.hu

Leengedtek egy kötelet a titokzatos tengeri üreg mélyére; hihetetlen, mit találtak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715024411
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194823_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Komment – Lejárt az ajánlásgyűjtési és jelöltállítási határidő a június 9-i önkormányzati választásra + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715024411
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194798_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Mi a fenék voltak ezek?!" – Három repülő objektum szelte át az égboltot, földönkívülieket sikerült levideózni?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715024411
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715024411
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715024411
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?