Mellébeszélés miatt „tűnt el” Magát Krisztina

Mellébeszélés miatt „tűnt el” Magát Krisztina

doppingbotrány
PUBLIKÁLÁS: 2019. szeptember 24. 09:15
Megpróbáltuk összerakni, miként történhetett, hogy eltűntnek hittek egy magyar súlyemelőt, aki mindig is megvolt. A doppingbotrány kuszálta össze a szálakat.
Sz. S.

Napokon át totális zűrzavar volt a Magyar Súlyemelő Szövetség körül, épp, amikor elrajtolt a thaiföldi vb. Az egész azzal kezdődött, hogy a Magyar Antidopping Csoport (MACS) múlt szerdán figyelmeztette a súlyemelő-szövetség elnökét, Dobos Imrét: egy vb-re jelölt válogatott doppingolt, ezért felfüggesszék a versenyzési engedélyét, így maradjon távol a thaiföldi eseménytől.

Az illető tényleg nem utazott el. Aztán a helyszínen Gyurkovics Ferenc szövetségi kapitány hetet-havat összehordott arról, hová tűnt az egyik versenyző, Magát Krisztina.

– Fogalmam sincs, mi történhetett, megsérült vagy más a gond, hiszen megvolt a repülőjegye is, és velünk kellett volna jönnie – mondta a szakember, akit senkit sem tájékoztatott az eseményekről.

Ekkor dopping­esetről még szó sem volt, emiatt kerülhetett a sajtóba eltűnésként a sztori. Ezt Dobos elnök tette helyre: sajtónyilatkozatában meg­nevezte a 2018-ban Eb-aranyérmes Magátot, aki közben állította, tényleg megreccsent a térde.

– Szeptember 17-én tudattam Dobos elnökkel, egy versenyzőnő el­len merült fel doppingvétség gya­núja, ne engedjék rajtolni. Az A-mintájának eredménye olyan szer használatára utal, ami ezt a figyelmeztetésemet kiváltotta. A protokoll értelmében MACS-vezetőként nem ne­vezhettem meg nyilvánosan a súlyemelőt, ugyanis mindenkit megillet a védekezés joga. Folyik a jogi procedúra az emelővel szemben mondta a Borsnak Tiszeker Ágnes, a MACS elnöke.  

Természetesen megkerestük a 2014-ben doppingvétség miatt egy évre elmeszelt Magátot is, ám csak annyit felelt:

– Nem nyilatkozom.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.