Egyre többen vásárolnak tudatosan, ami nemcsak a pontos bevásárlólistát jelenti, hanem a termékek tüzetes átvizsgálását is. Fontos a lejárati dátum, az összetevők és a gyártás helyszínének ismerete is. Sokan pedig a Magyar Termék megjelölést is tudatosan keresik a boltok polcain.
– A Magyar Termék minősítést már 170 cég csaknem 4000 terméke és szolgáltatása használja. Kutatásaink alapján ezt a védjegyet pedig már a vásárlók 95 százaléka ismeri, megbízhatónak tartják. Ugyanakkor a gyártók szeretnék minél jobban kiemelni termékeiket, ezért is hoztuk létre a Kiváló Termék és az ÖKOlogikus jelöléseket is, amikre már lehet pályázni.
A termékek vizsgálatát a pályázó cégtől független szakemberekből álló tanúsítói bizottság végzi – magyarázza a Borsnak a Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője, Benedek Eszter. Mindkét minősítéshez alapkövetelmény, hogy a gyártó és termékei is megfeleljenek az európai uniós jogszabályoknak, a Magyar Termék Kft. előírásainak. Az első Kiváló Termék egy teákat is készítő cég terméke lett, az ÖKOlogikus jelölést pedig egy egészségügyi papír viselheti.
Mi kell a Kiváló Termékhez?
Aki szeretné megnyerni a Kiváló Termék védjegyet, annak egyértelmű célja, hogy kiemelkedjen a termékek közül. A követelményeket független szakemberekből összeállított csoport ellenőrzi termékminta alapján.
KÖVETELMÉNYEK: A termék alapanyagait, a csomagolást – mennyire értelmezhető a vásárlók számára, nyelvtanilag mennyire helyes és strapabíró – értékelik, a termék előállítási folyamatát. Komoly hangsúlyt fektetnek a termék tulajdonságaira. Szükség esetén a szakértők helyszíni bírálatot tartanak a gyártónál. A Kiváló Termék védjegy is bizonyítja, hogy megbízható hazai gyárból származik és minőségével kiemelkedik a többiek közül.
Mitől kap a termék ÖKOlogikus jelölést?
Környezetbarát címet csak azok a termékek kaphatnak, amik jellemzőinek vagy csomagolásának legalább két környezetbarát tulajdonsága kiemelkedik a többi közül. A független szakemberek az egész gyártás folyamatát vizsgálják, teljesen környezetbarátnak kell lennie a rendszernek.
KÖVETELMÉNYEK: Külön vizsgálják az előállítást és magát a terméket. Az előállítás során kritérium, hogy a környezeti kibocsátások a környezetvédelmi előírások betartásával történjenek, és ez mind a legjobb technikával valósuljon meg. Az alapanyagoknak környezetbarátnak kell lennie, az energiafelhasználást is hatékony módon kell végezni. Az egyik legfontosabb követelmény, hogy a cégnek a gyártás során felhalmozódott hulladékot újra kell hasznosítania, környezeti veszélyességük kezelését meg kell oldani. A terméknek és a csomagolásnak is előnyös környezeti tulajdonságokkal kell rendelkeznie.
Lengyel Ferencné
– Természetesen igen, bár egy címke nem feltétlenül jelent biztonságot. Kellene tudni, ki döntötte el, hogy ez megérdemli ezt a minősítő jelzést. Legalább valahol lehessen ennek utánanézni.
Csaba Miklós
– Lehet, hogy a címke valóban jó minőséget jelent, de a döntésemben ez nem befolyásolna. Fontosabb, hogy van-e rá szükségem? Ezzel együtt persze rendben van, ha valamit így minősítenek.
Zöld Ágnes
– Csak emiatt nem venném meg. Engem érdekelnek egy ételnél az összetevők is, és persze számít az ár is. Csak akkor vásárolnám meg, ha minden szempontból megérné nekem.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.