Karácsony Gergely egyszerűen nem ismeri Budapestet, folyton „eltéved”, ezért nem szabad rábízni a „nemzet fővárosát” – mondta Borbély Ádám, a Fidelitas budapesti elnöke vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
A Fidesz ifjúsági szervezetének politikusa úgy fogalmazott, Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt alkalmatlansága újabb és újabb területeken nyilvánul meg, újabb tantárgyból bukott meg.
Azt eddig is tudtuk, hogy kihívásokkal küzd a matematika területén. Elég csak arra gondolni, hogy nyereségként magyarázza az egymilliárd forintos veszteséget elérő parkolási botrányt – fejtette ki Borbély Ádám.
Kiemelte, az is ebbe a körbe tartozik, hogy a „rossz gazdálkodás miatt Zuglót egy kétmilliárdos hitelkeret tartja lélegeztetőgépen”.
A Fidelitas budapesti elnöke elmondta, öt éve, amikor Karácsony Gergely a helyiek segítsége nélkül nem tudott volna megmutatni Gyurcsány Ferencnek egy iskolát, azt gondolták, majd belejön. „De a helyzet csak romlott” – jelentette ki.
Borbély Ádám a sajtótájékoztatón levetített egy videót, amelyen Karácsony Gergely korábbi nyilatkozatainak részletei láthatók.
A felvételt ismertetve hangsúlyozta, Karácsony Gergely egy interjújában zavarba ejtő magabiztossággal állítja, hogy Csepel Észak-Pesten van.
Egy másik nyilatkozatról pedig elmondta, „ennél is kínosabb”, hogy Karácsony Gergely „zuglói polgármesterként a Városligettel sincs képben”, szerinte ugyanis ott a helye a Nemzeti Múzeumnak.
Az már csak mellékes, hogy Isztambult Törökország fővárosának állította be” – tette hozzá Borbély Ádám.
(Ripost)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.