Az origo.hu felháborodott olvasója által beküldött fényképeken az látszik, amint Szücs Balázs párbeszédes képviselőjelölt egyik aktivistája az egyik ajánlóívről a másikra másolja az adatokat. A történtek miatt több civil is tiltakozott a különböző erzsébetvárosi fórumokon.
A fotók alapján felvetődik a gyanú, hogy az ellenzék Erzsébetvárosban is rögzíti az ajánlóíveken szereplő személyek adatait. Az egyik fotón az látható, amint egy középkorú férfi az egyik ajánlóívről a másikra másolja az adatokat egy nagyobb asztaltársaság körében. Vagyis az ellenzéki aktivista vagy törvénytelenül rögzítette a hivatalos dokumentumon szereplő adatokat, esetleg meghamisította őket...
Az ajánlóívekkel a törvény szerint semmit mást nem kell tenni, mint összegyűjteni és leadni őket, azokról adatokat másolni, rögzíteni tilos.
Az újabb fotó felbukkanásával már egyértelműnek látszik, hogy az ellenzék üzemszerűen másolja a választópolgárok adatait, választási csalást – bűncselekményt – elkövetve. A hét elején a Magyar Nemzet birtokába jutott képeken az volt látható, hogy az ellenzéki aktivisták a VIII. kerületben „dolgozták fel” az ajánlószelvények adatait törvénytelen módon. Az ügyben a rendőrség nyomozást indított ismeretlen tettes ellen.
A fotók nyilvánosságra kerülése után egyébként minden esetben megpróbálták eltüntetni az ellenzéki aktivisták a felvételeket – rádöbbenve, hogy hülyeséget csináltak, amikor kiposztolták a saját magukat lebuktató fotókat... Szűcs Balázs köre is kérte a fotókat megosztókat, hogy tüntessenek el minden ilyesmit a Facebookról – erről Vajnai Attila, a bulinegyed-ellenes mozgalom vezetője is beszámolt egy felháborodott bejegyzésben. Úgy tűnik, totális a törvénytelen káosz az ellenzéki oldalon.
(Ripost)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.