Aktuális

Itták az iskolások Liuék szavait

K. D.

Létrehozva: 2019.09.05.

Kisiskolásokkal találkozott az olimpiai bajnok rövid pályás gyorskorcsolyázó testvérpár, Liu Shaolin Sándor és Shaoang.

A két klasszis a Fradi Suli Program keretében a tanulás és a rendszeres mozgás fontosságára hívták fel a gyermekek figyelmét a zuglói Hajós Alfréd Általános Iskolában.

– Sajnos mi nem tartoztunk a jó tanulók közé. Nem kötött le régebben minket a tanulás, folyton futkározni, ugrálni, játszani akartunk, ezért is indultunk el a sport irányába – mondta a Borsnak Shaoang. Sanyi hozzátette: karrierjük során tapasztalták meg, hogy az iskolapadban szerzett tudást a sportban is kamatoztatni tudják. – Ez teszi lehetővé, hogy tisztán láss és gondolkodj a jégen – mondta lapunknak az idősebbik Liu.

A tömött tornateremben záporoztak a kérdések a gyorskorisoknak, elsősorban arra voltak kíváncsiak a gyerekek, milyen érzés volt ilyen fiatalon olimpiát nyerni, és az is érdekelte őket, milyen gyorsan száguldanak a jégen. De volt, aki azt firtatta, milyen volt az Ázsia Expresszben szerepelniük. 

– Nagyon lelkesek voltak, olyannyira, hogy egyre közelebb és közelebb csúsztak hozzánk a beszélgetés alatt, mert már annyira szerettek volna közös képeket csinálni – fogalmazott Ádó. – Volt olyan gyerek, aki szabályosan ránk ugrott – érzékeltette a rajongást Sanyi.

Sikeres a program

A Fradi Suli Program 2015-ös indulása óta több mint 170 oktatási intézményben, megközelítőleg 60 ezer fiatallal ismertette meg az FTC hagyományait, történelmét, korábbi és jelenlegi sportolóit. A programot a MOB 2017-ben Fair Play Oklevéllel tüntette ki. Az FTC a rendezvény keretein belül idén már testnevelési órákat is tart az iskoláknak labdarúgás és kézilabda sportágakban, a klub szakembereinek és sportolóinak bevonásával.
Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek