Hatalmas siker: a britek szerint is Budapest a legélhetőbb város

Hatalmas siker: a britek szerint is Budapest a legélhetőbb város

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2019. szeptember 05. 11:46
Idén is Bécs lett az első a világ legélhetőbb városainak toplistáján, Budapest pedig a kelet-európai régió legélhetőbb városa a The Economist brit hetilap testvércége, az Economist Intelligence Unit (EIU) szerint – írja a WeLoveBudapest portál.
Bors

Azt mi eddig is tudtuk, hogy Budapesten jó élni, nem csak Közép-Európa, de szinte az egész kontinens egyik legszerethetőbb pontja a fővárosunk. Óriási siker, hogy erre már a britek is rájöttek.

Az Economist című tekintélyes lap listáján ugyanis Budapest lett kelet-Európa legélhetőbb városa. Az EIU idén is 140 nagyváros életminőségét vizsgálta 30 pontból álló szempontrendszer alapján, így a politikai és társadalmi stabilitás, a közbiztonság, az egészségügyi ellátás, az oktatás, a kultúra és a környezet, valamint az infrastruktúra szemszögéből.

Budapest 90 pontot kapott, megelőztük többek között Prágát és Moszkvát is.

Ez az óriási siker jól mutatja, hogy a főváros vezetése milyen remek munkát végzett az elmúlt években. A Századvég napokban napvilágra hozott felmérése szerint az  októberi önkormányzati választásokon Tarlós István főpolgármesternek minden esélye megvan, hogy maradjon a posztján, hiszen jelen pillanatban óriási előnnyel vezet kihívóival szemben. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.