Grenen - Két tenger közt száraz lábbal

A férjemmel azt vettük a fejünkbe, hogy Dániába megyünk nyaralni, persze, a bringáinkkal együtt. Hogy ne kelljen az összes pénzünket kajára költeni, konzervekkel felpakolva, autóval vágtunk neki a távoli és meglehetősen drága országnak. Skagen volt az úti cél, ahol találkozik az Északi- és a Balti-tenger, csaknem kétezer kilométerre hazánktól.

Az utat persze nem egy darabban tettük meg. Megszálltunk egy kedves családnál egy német faluban, majd pár napig élveztük a nyüzsgő Koppenhága kerékpárcsengőktől hangos utcáit. Ittunk dán sört a titkos kanálisok között, és kihasználtuk a dán kerékpáros kultúra adta lehetőségeket.

Aztán észak felé vettük az irányt. Amikor megérkeztünk Skagenbe (erről a kis halászfaluról kapta nevét a jellegzetes skandináv dizájnjáról híres óramárka), már késő este volt, de még nem volt sötét. Ezt szerettük a legjobban Dániában! Éjjel tizenegykor nappali világosság volt, a gyerekek kint játszottak. Lesétáltunk az Északi-tenger partjához, ahol végre elővehettük az addig feleslegesnek hitt kabátokat. Pár perc séta, néhány homokos dűnén való átbukdácsolás után elénk tárult a tenger a maga jeges, szeles, sós valójában, így hamar menekülőre fogtuk.

Az időjárási viszonyok azonban nem tartják vissza a kirándulókat, sőt! Dán festők kedvenc helyévé vált ez a környék különleges fényviszonyai miatt. Az egyik neves 19. századi költőt és festőt, Holger Drachmannt egyenesen a Grenen-fokon temették el kívánsága szerint. Ez az a földnyelv, amin sétálni tudunk egy darabon a két tenger között. Skagenhez nincs közel, és az utat homokos parton kell megtenni, így az autó és a bicikli is ki volt lőve. Ha valaki nem akar gyalogolni, traktor hozza-viszi utánfutón. Mi a séta után megmártóztunk a hideg tengerben, és kicsit még átadtuk magunkat a dán életérzésnek. Megnézegettük a II. világháborús bunkereket, és megtaláltuk a dűnék között Drachmann sírját is.