A bájos kislány a Magyar Vöröskereszt plakátján biztatott arra, hogy: Adj vért, életet adsz! A fotó sok-sok évtizeddel ezelőtt készült, a Bors mégis megtalálta a ma már felnőtt, kétgyermekes édesanyát.
– Két-három éves lehettem akkor – meséli Zsigmond Dóra. – Nyilván nem emlékszem arra, amikor készült, de édesanyám váltig állította, hogy én vagyok a fotón. A történetet is elmesélte, hogyan készült. A budapesti Fehérvári úti gyermekrendelőben várakoztunk, amikor bejött egy fotós, Fenyő János, aki nem más, mint a késôbb meggyilkolt méurugvaydiacézár volt. Síró gyereket keresett, akit lefotózhat egy plakátra. Azt hiszem, 1976-ban történt, akkor hároméves voltam. Nézegettem a gyerekkori fotóim, és pont így nézek ki. Egy ideig megvolt a plakát, ki volt téve a falra, de már valahol a padláson kallódik. Érdekes, közel lakom a vérellátóhoz, mindig láttam, ahogy ott álltak a vérszállító autók, rajtuk a fotóm. És persze a rendelőkben is mindig láttam magam, ez a kép mindenhol kint volt.
Az üzenet örök érvényű – ezért fordulhat elő, hogy még ma is találkozhatunk a plakáttal orvosi rendelőkben –, és ezt Dóra is megtapasztalta.
– Huszonhárom évesen volt egy műtétem, kivették a mandulámat, akkor majdnem elvéreztem. De szó szerint, ömlött a vérem. Akkor én is kaptam vért, így a saját bőrömön tapasztaltam, mennyire fontos az a felhívás, hogy: Adj vért, életet adsz! – meséli Dóra, aki nem egészségügyi pályát választott, tanít.
– Egy kozmetikai cégnél, a Primavera Andorrananál dolgozom, járom az országot, tanítom a kozmetikusokat. Imádom csinálni – újságolja, majd újból a plakátra tereli a szót. – Ahogy nézem, arra gondolok, hogy lehetne a kisebbik fiam is, Bulcsú, ennyi idősen nagyon hasonlítottunk egymásra. A nagyobbik fiam, Botond már húszéves. Felvették a Corvinusra, nemzetközi tanulmányok szakra. Nagyon büszke vagyok rájuk, mindketten sportolnak, fociznak és jól tanulnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.