Aktuális

Elítélték a sofőrt, aki rácsukta az ajtót a babakocsira

Bors

Létrehozva: 2019.09.24.

Bírósági ítélet van arról, hogy hibázott a trolisofőr, aki rácsukta Vivien babakocsijára a jármű ajtaját, amikor az édesanya szeretett volna leszállni. Bár korábban félmilliós sérelemdíj megfizetésére kötelezték a fiatal nőt, Vivien most szeretne peren kívül megegyezni a BKV-val.

Óriási port kavart a Bors 2017 márciusi cikke, amelyben egy fiatal budapesti édesanya azt állította, hogy a 75-ös trolibusz vezetője – miután ő a troliról leadta egy utastársának a babakocsiban fekvő gyermekét – rácsukta az ajtót, majd továbbhajtott. Az akkor 22 éves édesanya csak egy bocsánatot szeretett volna, de egy maratoni huzavona vette kezdetét, két külön bírósági eljárás is indult, és bár az egyikben az anyát marasztalták el, a másikban kimondták, hogy hibázott a sofőr.

Sérelemdíjat kell fizetnie

– A sofőr kinyitotta az ajtót, a hölgy fogta alul, én pedig fölül a babakocsit, így próbáltunk leszállni. A következő pillanatban azonban a vezető rácsapta az ajtót a babakocsiban fekvő gyerekemre, csak azután nyitotta ki újra, hogy az egész busz hangos kiabálásba kezdett. Amikor a segítségem leért a buszról Benetttel, legnagyobb megdöbbenésemre az orrom előtt újra bezárult az ajtó – mesélte korábban a Borsnak Vivien.

A gyerek a megállóban maradt, az édesanya pedig csak a következő megállóban tudott leszállni a troliról. A közlekedési társaság kiállt a sofőr mellett. 2017 novemberében a Miskolci Törvényszék jó hírnév megsértése miatt – a BKV-nak igazat adva – sérelemdíjként félmillió forint plusz kamatok megfizetésére kötelezte Vivient. A bíróság ugyanis úgy találta, hogy az édesanya a nyilatkozataiban valótlanságokat állított, illetve, részben valós tényeket hamis színben tüntetett fel. A többi között rávilágítottak: miután a troli elindult, állításával ellentétben a nő nem ment oda a sofőrhöz jelezni a problémát, hanem az első és a második ajtó közötti részen megállt, és az ítélet megállapítása szerint más utas sem panaszkodott.

Megrovást kapott a trolis

Közben azonban egy közvádas büntetőügy is indult a trolibusz vezetője ellen, mégpedig foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt. Ezért alapesetben egy év szabadságvesztés jár. A Pesti Központi Kerületi Bíróság idén május 29-én jogerőssé vált ítéletében megrovásban részesítette a troli sofőrjét. A Bors érdeklődésére a bíróság részletesen leírta, pontosan miért kapta a büntetést a sofőr, aki, mint kiderült, nem figyelte rendesen a visszapillantót.

– Az ítélet indoklása szerint a vádlott a munkakörének ellátására vonatkozó szabályokat figyelmen kívül hagyva nem követte figyelemmel a visszapillantó tükörből, hogy a buszmegállóban egy babakocsival közlekedő utas kezdte meg a leszállását. Ehelyett az ajtók záródására már akkor jelzést adott, amikor az utasok le- és felszállása folyamatban volt, majd a trolibusz ajtaját a babakocsi mózeskosár részére csukta, miközben a babakocsi első két kereke még a buszon, a hátsó két kereke pedig már a megállóban, a földön volt. Ezt követően a babakocsi megbillent, amelyet érzékelve a trolibusz ajtaja automatikusan kinyílt, így sérülést senkinek sem okozott – írta megkeresésünkre a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya.

Kiabálva jelzett az ismerős

A buszvezető még ekkor sem észlelte, hogy a jármű ajtaját egy babakocsira csukta, és miután a trolibusz középső ajtaja kinyílt, ismételten bezárta azt, mielőtt Vivien is le tudott volna szállni a gyermekéhez. A trolibusz elindult és a vezető azután sem nyitotta ki ismételten az ajtót, hogy az édesanya megállóban maradt ismerőse kiabálva jelzett neki. Megkeresésünkre Vivien azt nyilatkozta: boldog, hogy végre igazat adtak neki és a kártérítéssel kapcsolatban kezdeményezi a peren kívüli megegyezést a BKV-nál. Megkerestük a társaságot is, de ez idáig nem kaptunk választ a kérdéseinkre. A Bors birtokába jutott ítélet szerint a mindössze öt hónapos – életkori sajátságaiból adódóan is fokozottan sérülékeny – rögzítés nélkül, fekvő helyzetben utazó kisgyermek „testi épsége nyilvánvaló veszélynek volt kitéve”.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190834_auto_resized.jpg
origo.hu

Válságba került Jennifer Lopez és Ben Affleck házassága

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714953615
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184224_auto_resized.jpg
vg.hu

Ezt sokan benézték: tévedés, hogy a románok jobban élnének, mint a magyarok – de akkor mi van a háttérben?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714953615
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17180398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák