Azért jöttünk, hogy megvédjük Magyarországot

Azért jöttünk, hogy megvédjük Magyarországot

politika
PUBLIKÁLÁS: 2019. szeptember 16. 16:59
Bors

Varga Judit igazságügyi miniszter Brüsszelbe, az uniós miniszterek tanácskozására érkezett, amelyen a szakminiszterek a Magyarországgal szemben indított 7. cikk szerinti eljárásról folytatnak meghallgatást hétfőn.

Újságírói kérdésre válaszolva reményét fejezte ki, hogy a tagállamok a törvényi alapokon maradnak Magyarország bírálatakor, távol maradnak a kettős mérce alkalmazásától, valamint, hogy az eljárás nem politikai jellegű. „Remélem, hogy tisztességes és bizonyítékokon alapuló megbeszélés lesz” – tette hozzá.

Az Európai Parlament 2018 szeptemberében állásfoglalást fogadott el, amelyben azt javasolta, hogy a tanács az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikkének 1. pontja alapján állapítsa meg, hogy Magyarországon fennáll az egyértelmű veszélye annak, hogy sérülnek az EU alapértékei. A Judith Sargentini holland zöldpárti képviselő által összeállított jelentés kritikát fogalmazott meg a jogállamiság magyarországi helyzetével összefüggésben, így többek között az alkotmányos és választási rendszer működésével, az igazságszolgáltatás függetlenségével, a korrupcióval, a véleménynyilvánítás és a tudományos élet szabadságával kapcsolatban.

A Sargentini-jelentést és annak elfogadását a magyar kormány politikailag motivált bosszúnak nevezte, amivel az Európai Parlament bevándorláspárti többsége Magyarországot büntette a migrációval és a kötelező kvótával kapcsolatos elutasító álláspontja miatt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.