Ancsa: Behunyt szemmel ástam el az élő macskakölyköket

Ancsa: Behunyt szemmel ástam el az élő macskakölyköket

állatkínzás
PUBLIKÁLÁS: 2019. szeptember 09. 09:30
L. B.

Mint arról korábban beszámoltunk, élve elásott három fekete cicát egy 64 éves nő Budapesten, a XXIII. kerületi Fűzfa közben, egy társasház udvarán. Az egyik szomszéd értesítette a rendőröket, akik egy állatvédővel karöltve még élve ki tudták hantolni a kéthetes csöppségeket. A Bors bekopogott a nyugdíjas Ancsához, aki magyarázatot próbált adni tettére:

– Az egyik kezemmel fogtam a lapátot, a szemeimet be­hunytam, a má­sikkal pedig beletettem őket a gö­dörbe fejjel lefelé. Elmebetegnek, szörnyetegnek hisznek és neveznek, pedig a régi rendszerben ez teljesen bevett szokás volt, az újszülött cicákat rengetegen fojtották vízbe, vagy temették a föld alá – mondta a több mint 40 éve a házban élő asszony, aki máskor is csinált már ilyet. – A szomszédasszony ébresztett fel, hogy segítsek rajta, mert a cicákat ma­gukra hagyta az anyjuk, s már két napja az ablaka alatt nyávognak, amitől nem tudnak aludni. Senki nem adott nekik enni, éhen haltak volna. Én csak meg akartam kímélni őket a szenvedéstől, de nem ástam elég mélyre. Jót akartam, de rosszul sült el.

Az udvaron ottjártunkkor négy fekete cica is szaladgált, de az állatkínzással gyanúsított Ancsa szerint nincs köztük a ha­lálra szánt jószágok anyja. Az asszony egyébként állatbarátnak tartja magát, a férje mellett a lakását két kutyával és két fekete macskával osztja meg. Sőt eteti az udvaron élőket is.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.