Aktuális

Állatkínzás Soroksáron: 12 órát szenvedtek a föld alatt a cicák

B. B. A.

Létrehozva: 2019.09.21.

Állatvédőnek vallja magát a macskáit élve elásó nő, aki szabad ember maradhat. Az igazi állatvédőkből óriási felháborodást váltott ki a bíróság döntése.

Forrás: Csányi Kriszta

Egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte pénteken a bíróság azt a Pest megyei Soroksáron élő, 65 éves nyugdí­jas asszonyt, aki szeptember elején három kiscicát élve ásott el egy társasház udvarában. A nő a Borsnak a tárgyalás előtt könnyeivel küszködve azt mondta: nem gondolta, hogy ekkora port kavar a tette. 

– Jóhiszeműen csináltam. Magam is állatvédő vagyok. Az éhhaláltól akartam megmenteni a kiscicákat, mert senki nem etette őket – mesélte a Borsnak a háromgyerekes anya. – Nekem is vannak kutyáim, macskáim. Az egyik kutya már 17 éves, gondozom, etetem, ahogy a cicákat is. Volt olyan is, hogy én nem ettem, mert nem volt pénzem, de az állataimnak akkor is adtam enni – tette hozzá zokogva a nő.

Az asszonyra a szomszédja hívta ki a rendőröket. Arra a kérdésre, hogy miért ezt a kegyetlen módszert választotta, azt felelte: „lehet, hogy nem aludtam ki magam”. A kiscicák egyébként egy kóbor macska kölykei, nem tartoztak senkihez. A szomszéd tanúként volt jelen a tárgyaláson, de mivel a vádlott beismerte tettét és elállt a tárgyalás jogától, így nem hallgatták ki. 

A tárgyalóterem te­le volt állatvédőkkel. Lakos György volt az, akit a rendőrök értesítettek a soroksári Fűzfa közben történtekről, ő mentette meg a három kiscica életét. Csupán egy belső hangra hallgatott, amikor nagy ásó helyett egy kisebb eszközzel szabadították ki a föld alól az álla­tokat. Egy kölyöknek sikerült önerőből kikaparnia magát, a másik kettő azonban körülbelül tizenkét órát töltött a föld alatt.

– Nem értek egyet az íté­lettel, nincs elrettentő ereje.

Az ügyésznek fellebbeznie kellett volna. Az elmúlt két és fél év alatt 876 állatkínzási bűnügy volt, amiből mindössze 43 esetben kaptak letöltendő börtönt az elkövetők. Ez nagyon kevés – vélekedett a Borsnak az állatvédő. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192159_auto_resized.jpg
origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714959910
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191301_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714959910
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191997_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Orlando Bloom Katy Perryről: „Semmiért nem cserélném el ezt a szerelmet!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191842_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Utcán talált üvegbe ivott bele az ötéves kisfiú: összeesett, rohantak a mentők

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák