Noha a modellszakmában már arra is idősként tekintenek, aki a harmincas éveiben jár, egy asszony eléggé átformálta a divatszakmában kialakult képet. Alice Pang ugyanis 96 éves, mégis újoncnak számít a szakmában, ugyanis 93 éves korában volt az első profi fotózása.
A Hongkongban élő nő unokájának köszönheti későn jött karrierjét: ő volt az ugyanis, aki rávette, hogy jelentkezzen egy olyan munkára, amiben idős - 65 év feletti - modelleket keresnek. Pang kipróbálta magát - a divatszakma pedig pillanatok alatt felkarolta. Ma már ő az egyik legismertebb idős modell Ázsiában, és természetesen a szakma korelnöke is. Olyan márkáknak dolgozhatott, mint a Valentino vagy épp a Gucci.
Meglepő módon - saját bevallása szerint - nem valamilyen különleges étrendnek vagy épp edzésrutinnak köszönheti fittségét és szépségét az idős asszony, hanem a genetikának - írja az Oddity Central.
Természetesen a sok támogató hang mellett vannak, akik szerint az ő korában már nem kellene ilyen dolgokkal foglalkoznia, és sokkal jobban tenné, ha úgy viselkedne és öltözködne, ahogy azt egy közel százéves asszonyhoz illik - Alice Pang azonban nem törődik a kritikákkal. Mint mondja: az eleganciát mindig is szerette, ami pedig a hivatását illeti: egyedül az számít, hogy boldog legyen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.