Bíróság elé állt az a pécsi férfi, aki autókat erőszakol meg városszerte. R. Gergelynek most egy Opel Corsa januári megrongálása miatt kell felelnie. Mint a tegnapi tárgyaláson kiderült a Pécsi Járásbíróságon, a férfi nem tud leállni, nyáron további autókat tett magáévá.
A férfi eddig több mint 20 autóval fajtalankodott, többségük Smart vagy hasonló kisebb, nőies autó. Kizárólag benzines autókkal kezd, amelyeknek szűkebb a nyílásuk, mint a dízel autóknak. A férfiról korábban videófelvétel is készült az egyik pécsi autókereskedésben, ahol 20 percig szexelt az egyik kis Smarttal. Tulajdonosa egy pécsi hölgy volt, aki emiatt nem tudta eladni egy gyűjtőnek a kis Roadstert.
A bíróságon most a Corsa megbecstelenítését tárgyalták. Gergely egy késő éjszakai órán mászott át szomszédja családi házának udvarára, ahol a kocsi tanksapkáját kézzel feszítette fel, ezután az udvaron talált homokot beleszórta. Margarint és valamilyen zsírszerű anyagot kent a tankba, amivel összesen 108 ezer 350 forint kárt okozott.
Egyébként az eddigi vádiratok egyikében sem szerepel az erőszak, mert az nem számít bűncselekménynek. A férfi tárgyalása tanúk maghallgatásával folytatódik, ahol a napokban elkészült elmeorvosi vizsgálatát is felolvassák. R. Gergelyt a nagymamája kísérte el a tárgyalásra, vele is távozott otthonába, ahol áprilisban egyébként a Bors is beszélhetett vele. Akkor a fiatalember azt mondta, inkább nem akar bekerülni az újságba, de ha fizetnek neki 50 milliót, bármilyen kamerának beint.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.