7.Halló, világsztár úr?
Az első SZIGET-et egy Zala megyei faluból, utcai telefonról szervezte le Müller Péter Sziámi. Diáksziget néven kezdődött 1993-ban, Kell egy hét együttlét szlogennel.
* * *
6.Biztonságos rendezvény
A fesztiválozók biztonságáért ezerkétszáz őr felel mindennap. Felépítenek egy egészségügyi bázist, de megtalálhatók a szigeten tűzoltók és meteorológusok is.
* * *
5.Szükséges minimum
A fesztiválon ezerkétszáz mobil vécé, hatszáz angol vécé és több mint ötszáz zuhanyozó található évente, s kétkamionnyi vécépapírt szállítanak.
* * *
4.Műszaki nagyságok
A SZIGET-et 27 kilométeres kerítés öleli körbe és összesen 21 ezer négyzetméter járólapot fektettek le. Mindezt több mint száz kamion hozta a többi technikai eszközzel együtt.
* * *
3.Ezrek dolgoznak
Közel nyolcezer ember dolgozik azon, hogy minden felépüljön a grandiózus rendezvényen. Többek között a Nagyszínpad, ami háromszáz négyzetméterével a fesztivál legnagyobb építménye.
2.Formabontó
Az első rendezvény Diáksziget néven zajlott, 1993-ban. Egy napijegy 300 forintba került, ma már 23 900 forintot kell fizetni, a hetijegy elővételben 109 900 forint.
* * *
1.Brutális látogatószám
A szigetre 2012-ben érkezett a hatmilliomodik látogató, 1993-ban ez a szám még csak 43 000 volt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.