Városi legenda – Petőfi Sándor dugdosta a róla készült egyetlen képet

1839-ben a nagy tekintélyű fizikus és csillagász, Arago jelentette be a Francia Akadémián Joseph Nicéphore Niépce és Louis Daguerre találmányát. A Tudományos és Képzőművészeti Akadémia együttes ülésén mutatták be a dagerrotípiakészítést, amire mindenki felkapta a fejét, hatalmas nemzetközi érdeklődést váltott ki. A festészetet, szobrászkodást felváltotta ezzel egy sokkal realisztikusabb ábrázolásmód az optikai-vegyészeti eljárás, vagyis a fényképészet. Daguerre a nevével fémjelzett dagerrotípiához nem so­kat tett hozzá, mert azt Nicé­phore Niépce dolgozta ki, de mivel Niépce meghalt, a szerződésben Daguerre nevét írták előre, így alakulhatott úgy, hogy a szabadalmat róla nevezték el. Mint minden találmány, ez is rengeteget fejlődött az elmúlt 180 év alatt, olyannyira, hogy a digitális gépek ma már teljesen kiszorították a piacról őseiket.

Egy ládában bukkantak rá

A legenda szerint Petőfi Sándorról egyik barátja, Egressy Gábor színész, amatőr fotográfus (a kép készítőjének személyében nincs egyetértés) készítette el az egyetlen fennmaradt dagerrotípiát. A képet egy ezüstréteggel bevont rézlemezre készítették, mely a sokszorosításra még alkalmatlan volt. Ez az egyedi, 9,9 x 6,8 centiméteres műtárgy a Petőfi Irodalmi Múzeumba kerülése előtt nagy utat tett meg. A kép valószínűleg az 1844–1845-ös években készült, de a fiatal költő valószínűleg nem volt elragadtatva a látványtól, ami érthető is, hiszen meghökkentő lehetett az idealizált festmények után egy ilyen élethű ábrázolásmód. Petőfi a képet jól elrejtette, így az csak halála után majd 20 évvel, 1868-ban került elő. Elsőnek Petőfi Istvánhoz, később Petőfi Zoltánhoz, majd 1870-ben Beliczay Imre or­voshoz került, aki a képen retusálási munkálatokat végeztetett. Ebben az időben Klösz György készített egy reprodukciót a képről, amely a Koszorú című lapban meg is jelent. Hosszú hallgatás után a képet már elveszettnek hitték, hiszen évtizedekig nem lehetett róla semmit sem hallani. Ekkor Beliczay unokájánál újra megtalálták egy ládában. Ilyen hányattatott sors mellett nem csoda, hogy a kép annyira megrongálódott, hogy alig lehetett valamit látni rajta. Ekkor a felvétel a Nemzeti Múzeumba került. 1953-ban Escher Károly fotóművész jelentkezett, hogy hadd retusálja a képet, reprodukciót akart készíteni.

1955-ben a Művelt Népben három fényképet is közölt. Egyet az eredeti lemezről, egyet a helyrehozottról és egyet a retusált változatról. Az 1970-es években Flesch Bálint fotóművész is készített egy reprodukciót, és ezt tartják a legjobban sikerültnek mind közül.

Óriási lábnyom a tengerparton

1937 nyarán a nantucketi (az Egyesült Államok keleti partvidékén) újságokban rendkívüli történet látott napvilágot, amelyet óriás lábnyomok fotóival támasztottak alá: titokzatos lények merészkedtek ki a partra. Mivel Új-Anglia térségében már korábban is fölröppentek hasonló hírek, a pletyka futótűzként terjedt. A bizonyítékként készült fényképeket tudományos vizsgálatoknak is alávetették, persze a szakemberek kételkedtek a lábnyomok eredetiségében. Történt egyszer, hogy a hatalmas vízi szörny megjelent. A kíváncsiskodók odasereglettek, de a várva várt hatalmas kígyó helyett csak egy felfújható változatot találtak - írja a Mai Manó Ház oldala.

Természetesen kiderült, hogy az egész eset egy Tony Sarg nevű bábjátékos mesterkedése volt, aki fel akarta lendíteni a régiségkereskedését azzal, hogy bekerül a helyi hí­rekbe. Sarg az előző évtizedben azzal szerzett hírnevet, hogy többek között a Chicagói Világkiállításon ilyen felfújható installációkat rendezett, de amint más bábjátékosok is megjelentek a piacon, gazdasági sike­re hanyatlani kezdett. Egyébként a híressé lett képeket a Nantucket Historical Association őrzi.

Látom, mégsem hiszem el igazán

A 2001. szeptember 11-i világot megrázó, az Egyesült Államok elleni terrortámadásról készült fotók elárasztották az internetet. Az egyik legtöbbször továbbküldött kép az Utolsó turista a World Trade Centeren címet kapta. A fényképen az látszik, ahogy egy fiatalember áll a felhőkarcolón, mögötte a város és a kö­zeledő utasszállító. Ráadásul a kép alá azt a szöveget írták, hogy a fotó a roncsok alatt talált fényképezőgépből származik. A kép olyan, mintha a katasztrófa előtt néhány pillanattal készült volna, de kiderült, hogy az egész kacsa, vagyis egyszerű digitális csalás. Mindenesetre világhírű lapokban jelent meg, amelyek hasábjain azt találgatták, vajon valódi-e.

Az első hírek szerint a képen egy brazil üzletember látható, aki állítása szerint fotókkal tudja bizonyítani, hogy ő van a felvételen. Azt feltételezte, hogy a barátai készítették róla a viccesnek szánt képet. Valószínűleg ő tényleg azt hitte, ő van a ké­pen, de a fordulat itt kezdődik! Kiderült, hogy a kép egy magyar férfit ábrázol, aki 1977-es szakmai gyakorlatán járt a híres épületben. Elmondása szerint poénnak szánta a képet. A terrortámadás utáni napokban készítette saját szórakoztatása céljából, de valamilyen oknál fogva el­küldte ezt álnéven vagy 15 ismerősének. Bizony, a lavinát ekkor indította el! Az első digitálisan szerkesztett fotó egyébként 1987-ből való, ekkor indult az akkor még más névre hallgató Photoshop nevű program világhódító útjára.