Ráhangolódás az iskolára: nyaralás előtt is nyugodtan megvehetik az írószereket

Ráhangolódás az iskolára: nyaralás előtt is nyugodtan megvehetik az írószereket

könyv
PUBLIKÁLÁS: 2019. augusztus 02. 14:00
Szakemberek szerint a felkészülést ideje elkezdeni, pláne, ha a gyerek most kezdi az iskolát.
Bors

A legtöbb gyereknek valószínűleg esze ágában sincs még az iskolára gondolni, pedig a tapasztalatok azt mutatják, hogy augusztus elején már el kell kezdeni szépen lassan a ráhangolódást, hogy a gyerek még véletlenül se sokként élje meg az első napokat, főleg, ha most kezdi az iskolát. Mindezt azonban ésszel kell csinálni, a túlaggódás ugyanis nem vezet jóra.

Az üdülés alatt is lehet beszélgetni róla

Ha valaki még augusztusban tervezi a családi vakációt, akkor is nyugodtan el lehet menni a gyerekkel még a nyaralás előtt füzeteket, ceruzákat vásárolni. Makai Gábor pszichológus szerint nem szabad az utolsó pillanatra hagyni. – Nem kell attól félni, hogy emiatt nem fog tudni a nyaralásra koncentrálni a gyerek. Az iskola nem egy szörnyű dolog, nyugodtan lehet róla beszélgetni nyaralás közben is. A lényeg, hogy érezze, bármikor beszélhet a félelmeiről – magyarázta a Borsnak a pszichológus.

Nem kell pánikolni

A Borsnak nyilatkozó szakember szerint sokszor nem is a gyerekben indul el először a túlzott aggodalom, hanem a szülők pánikolnak be.

– Sokszor azt tapasztalom, hogy a szülők elkezdenek a gyerek helyett izgulni, túlzott aggódás jelenik meg bennük. Ez a félelem átrakódik a gyerekre. Higgyük el, hogy a gyerekek antennái na­gyon ki vannak hegyezve. Képes zavart okozni a szülő magatartása a gyerekben – magyarázta el a Borsnak Ma­kai Gábor klinikai szakpszichológus, hozzátéve, hogy azt ugyanakkor el kell fogadni, ha a gyerekben megjelenik a félelem, ez teljesen rendben van.

Árulkodnak a tünetek

Árulkodnak a tünetek A gyerekeknél – főleg a leendő elsősöknél – előfordulhat, hogy iskolakezdés előtt megjelennek a szorongás tünetei. Ezek a következők:, bepisilés, körömrágás, agresszivitás, izzadás, gyakori megbetegedés. Ha tapasztalja ezeket a gyereken, akkor érdemes még többet beszélni vele arról, mi vár rá a suliban.

– A szülőnek az lenne a feladata, hogy ráhangolódjon a gyerekre, és hogy a belső érzéseit, gondolatait ki tudják együtt beszélni – fejtette ki a szakember, kiemelve, hogy az augusztus eleje éppen ideális arra, hogy elkezdődjön lelkileg a felkészülés.

A fantázia sokat tud segíteni

A Borsnak nyilatkozó Hajni kislánya szeptemberben kezdi az iskolát. Azt mondja, ők már többször elképzeltek bizonyos szituációkat, amelyek a suliban valószínűleg megtörténnek majd a gyerekkel.

– A leendő elsős kislányom megkérdezte tőlem, mi lesz, ha nem fog neki ízleni az ebéd. Éreztem, hogy erről beszélgetni kell vele, nem akartam, hogy feleslegesen aggódjon. Elképzeltük a helyzetet és megbeszéltük, hogy semmi baj nem lesz, mert csomagolunk majd szendvicseket, amiket nyugodtan megehet majd ebédre – mesélte el a Borsnak Hajni.

A pszichológus szerint a lehető legjobb módszert választotta az édesanya, ilyen helyzetgyakorlatokkal ugyanis az esetleges szorongásokat könnyen fel lehet oldani.

– Nagyon jó módszer valahogyan eljátszani, vagy elfantáziálni egy olyan dolgot, amitől fél a gyerek. A félelem ilyen módon könnyen megszelídíthető – magyarázta Makay Gábor.

A könyvek a helyükön

A könyvek a helyükön Nem csak a diákok, hanem a tanárok is hangolódnak már a sulira. A tankönyvek iskolába szállítását tegnap kezdte el a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. A tervek szerint augusztus 31-re minden iskolában hiánytalanul eljutnak a kiadványok.

Szünetben se aludják át a reggelit

Mint ahogy az Hajni kislányának esetében is látszik, az étkezés egy igen sarkalatos pont a kicsiknél. A szülőnek nyári szünet alatt is oda kell figyelnie, hogy a gyerek akkor is egyen naponta ötször, ne boruljon fel az iskolában megszokott rend. A Borsnak nyilatkozó tanítónő, Zsuzsa szerint nagyon sok múlik a szülő hozzáállásán.

– Ha otthon is betartjuk a napi ötszöri étkezést, amihez a gyerekek az iskolában is hozzá vannak szokva, akkor nem lesz nehéz visszaállni az iskolai étkezési rutinhoz. Fontos, hogy a reggeli ne maradjon el, tehát ne aludjuk át a reggeli időszakát – fejtette ki a pedagógus.

–  Ne hagyjuk, hogy a gyerek egész nap a szobában üljön, a helyes táplálkozás mellett a mozgás is fontos. Hogyha nyár elején kicsit ellustultunk és nem tartottuk be a napi ötszöri étkezést, az augusztus még pont elég idő ahhoz, hogy ezt a rendet visszaállítsuk – magyarázta a Borsnak a tanítónő.  

Kapcsolódó jegyzetünket itt olvashatja

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.